kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

A koronavírus miatt elhalasztják a Műegyetemi Állásbörzét is

Elhalasztják a március 18-19-re tervezett Műegyetemi Állásbörzét a koronavírus miatt.

Ehalasztják a március 18-19-re tervezett Műegyetemi Állásbörzét. A szervezők a a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vezetőségével közösen a Koronavírus-fertőzés Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs tájékoztatását figyelembe véve döntöttek így - közölte az MTI.

A mintegy 150 kiállítóval több ezer hazai és külföldi állást és szakmai gyakorlati lehetőséget kínáló rendezvény évről évre több ezer látogatót vonz naponta és a kiállítók mintegy 1000 munkatársa vesz részt rajta.

A koronavírus terjedése miatt azonban jelenleg napról napra változik a helyzet, ezért a szervezők nem tehetik ki az egyetem hallgatóit, a kiállítókat és a látogatókat egy esetleges fertőzésveszélynek - közölték.

Az új időpontról a szervezők a későbbiekben adnak majd tájékoztatást.
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez... Teljes cikk

Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje

A nemzetgazdasági miniszter elmondta, a mesterséges intelligencia megkerülhetetlen. Teljes cikk

Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás?

A vállalatok több mint fele szerint az elmúlt három évben nem volt összhang a fiatalok képzettségi szintje és a munkáltatói elvárások között. Teljes cikk