kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Elkészültek az első tervek a nyugdíjpiacra történő állami belépéshez

Varga Mihály pénzügyminiszter kifejtette: olyan nyugdíj-előtakarékossági kötvényt szeretnének majd kibocsátani, amelyet kicsit kedvezőbb hozamokkal tudnak a takarékoskodók nyugdíjas korukban visszaváltani, a járulékukat élvezni - írja az MTI.

A mostani nyugdíj-előtakarékossági számla (nyesz), önkéntes nyugdíjpénztár és egyéb formák mellett lehetőségnek kellene lennie arra is, hogy az államadósság-kezelés részévé váljon az ilyen típusú előtakarékosság, ilyen rendszerek máshol is működnek - tette hozzá.

A harmadik negyedévi 5 százalékos GDP-növekedést kommentálva megjegyezte, hogy ilyen magas ütemű bővülésre az elmúlt két évtizedben csak kevésszer volt példa. Hozzátette, van még tér a további növekedésre.

Annak kapcsán, hogy a lakástakarékok az utolsó 48 órában 140 ezer új szerződést kötöttek, kifejtette: a kormánynak nincs jogköre arra, hogy vizsgálja ezeket a szerződéseket, a felügyeletnek van rá lehetősége. A miniszter szerint azonban mindenképpen szokatlan, hogy a szerződések száma két nap alatt az 1,4 milliós állomány 10 százalékával bővült. Hozzátette, ez jövőre plusz 8 milliárd forint többletkiadást jelent az államnak. Úgy vélekedett, ez mutatja, hogy sok szerződéskötőnél nem feltétlenül a lakásfelújítás, -építés volt a legfontosabb cél, hanem a 30 százalékos állami támogatás volt a vonzó. Hozzátette, Németországban 4 százalék, Ausztriában pedig 1,5 százalék a támogatás mértéke, és ott is van a támogatásnak felső határa. Ehhez képest a magyar lakáskassza állami támogatási rendszere nagyon bőkezű volt, amin változtatni kellett, mert más célra használták fel - mondta.

Beszélt arról is, hogy a kormány mérlegelte a társaságiadó-kedvezmények (tao) eddigi tapasztalatait. Úgy döntött, hogy a kulturális tao rendszere a visszaélések nagy száma miatt a jelenlegi formában megszűnik, helyette olyan pályázati rendszer indul, amelyben a szakminisztérium a korábbi kulturális tao nagyságrendjének megfelelő - 2017-ben 35-37 milliárd forint - támogatást biztosít.

MTI
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A 75 az új 65? - Egyre kevésbé reális, hogy valaki a hatvanas éveiben nyugdíjba vonuljon

A szakértő szerint a kényelmes, modern nyugdíjas évekhez a megoldás a fiatalabb életkorban kezdődő erőteljes befektetés és a 65 éves koron túli... Teljes cikk

Nyugdíj

Magyarországon az igényelhet nyugdíjat, aki betöltötte a nyugdíjas kor határát. Az öregségi nyugdíjkorhatár az 1956. december 31-ét követően... Teljes cikk