kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Munkabiztonsági és munkaegészségügyi projektet zárt az iparszövetség

A Magyar Iparszövetség (Okisz) vezette konzorcium feltárta a munkabiztonsági és munkaegészségügyi helyzetet a raktározás, tárolás, postai, futárpostai ágazatban, és javaslatot tett a munkáltatóknak a munkavállalók munkakörülményeinek preventív javítására - írja az MTI.

images

Az MTI-nek kedden küldött közlemény szerint az egy éve indult projektet a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) az Európai Unió európai szociális alapjának mintegy 146,2 millió forint vissza nem térítendő támogatásával valósította meg a Magyar Iparszövetség vezette konzorcium, amelynek tagja volt még a Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája.

A projekt keretében tíz helyszínen - Debrecen, Szeged, Nyíregyháza, Szolnok, Békéscsaba, Sopron, Székesfehérvár, Miskolc, Salgótarján, Szarvas - összesen 550 fő részvételével tartottak rendezvényeket, ahol a munkakörülmények javításának, a munkavédelmi szempontok érvényesítésének fontosságára hívták fel a figyelmet, továbbá az ágazatra specializált szakmai kiadványokat, tananyagot jelentettek meg.

Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvezető elnöke a közleményben kifejtette: a munkaadók is érdekeltek abban, hogy a munkát végző ember jól érezze magát, ebben nincs ellentét a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek között. Megfelelő munkakörülmények között a munkavállaló jobb teljesítményt tud nyújtani, ezáltal javul a szolgáltatás minősége és a munkavállaló bérezése is, ami végső során a nemzetgazdaság számára is kiemelten fontos kritérium.

MTI
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét

A felmérés szerint a magyarok 20%-a aggódik a munkanélküliség miatt. Teljes cikk

Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól

A felmérés szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben. Teljes cikk

Több ezer bölcsődei férőhely építése zajlik jelenleg is az országban

Magyarország kormánya a nemzetet a családokon keresztül látja, és büszke arra, hogy ma már több mint 30 támogatási forma és intézkedés segíti a... Teljes cikk