kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

A sztrájk után a Hankook visszatér a normális gyártási rendbe

A március 12-én elkezdett és csütörtök este megállapodással végződő sztrájk után a Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyára visszatér a normális gyártási rendbe - írja sajtóközleményében a cég.

images

A vállalat közleményében kiemelte: a békés megállapodás jegyében elfogadták a folyamatos munkarendben dolgozó kollégák műszakpótlékának emelését, illetve a szolgálati időre vonatkozó bónuszra, a jubileumi kifizetésre és az év végi bónuszra vonatkozó javaslatokat.

A szakszervezet pedig elfogadta, hogy a magyar gyár vezetése az idei átlagosan 13,6 százalékos alapbéremelés mellett már nem hajt végre további emelést - tették hozzá.

A dolgozókat képviselő Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetség (VDSZ) elnöke, Székely Tamás pénteken, Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a sztrájk sikere a megállapodás megszületése. Közölte, hogy az új béremelés több elemből épül fel: része a 6 százalékos műszakpótlék emelés, a munkaköri besorolásoknál történt 5 százalékos emelés és az éves bónusz, amit az idén decemberben minden munkavállaló, azaz a sztrájkolók is megkapnak.

A VDSZ elnöke kiemelte, így a cégnél a legkisebb keresetű dolgozók fizetése 18,5 százalékkal nő 2019-ben 2018-hoz képest. Székely Tamás szerint a Hankookkal kötött megállapodáshoz hozzájárult, hogy a szakszervezet az utóbbi napokban már a vállalat felső vezetésében dolgozó dél-koreai kollégákkal tudott egyeztetni.

A szakszervezet február 14-én jelentette be bérigényét a vállalat felé, a bértárgyalások eredménytelenek voltak, ezért a szakszervezet munkaügyi konfliktust jelentett be március 4-én. Két nappal később kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a Hankook rácalmási gyárában.

A vállalat ezt követően jelentette be az átlagos 13,6 százalékos differenciált, teljesítmény alapú béremelést. Ezt a lépést a VDSZ nem fogadta el, ezért kezdődött a határozatlan idejű munkabeszüntetés március 12-én.

MTI
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk