kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Nettó 300 ezerért maradnának az építőipar szakemberei

Az építőiparban meglévő jelentős munkaerő-elvándorlást nettó 250-300 ezer forintos fizetésekkel lehetne megállítani a jelenlegi havi 150-200 ezer forintos bérek helyett az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerint.

images

400 építőipari cég megkérdezésével felmérést végeztek az idei év eddig eltelt, illetve hátralévő időszakáról. Eszerint a válaszadók megtették a kezdő lépéseket, átlagosan 6 százalékkal növelték a bruttó béreket 2016 első felében.

A felmérésben részt vevő cégek fele számolt be arról, hogy árbevételük enyhén emelkedett az utóbbi időszakban, és bizakodóan tekintenek a második félévre, 40 százalékuk további növekedésre számít. Árbevétel-arányos jövedelmezőségük enyhe javulást mutat, értéke nagy szóródással 3-10 százalék között van.

Az ÉVOSZ az idei év egészében 1850 milliárd forint körül várja az építési-szerelési tevékenység értékét. A cégek gördülékeny üzletvitelét 2016-ban leginkább az élőmunkához kötődő adóterhek, a gazdasági szabályozás gyors változása és nehéz nyomon követése akadályozza. Nehézséget okoz a versenytársak piaci viselkedése, tisztességtelen magatartása, késedelmes fizetése - derült ki az ÉVOSZ felméréséből.

A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bevezetésének hatására nő a fizetőképes kereslet a lakásépítésre, elsősorban Budapesten, illetve a vidéki nagyvárosokban. Az év végére várhatóan összességében mintegy 16-17 ezer új lakóingatlan megépítésére kötnek szerződést a cégek - közölte az ÉVOSZ.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A szexi pozíciónevek csapdája

Tudja mi a különbség a sales manager, a business development manager és account manager munkakörök között? A gyakorlatban nem sok: az... Teljes cikk

Több lányt az informatikába: sokszor a tanárokkal és a szülőkkel kell küzdeni

Bár a tendencia javulást mutat, még mindig bátorítani, biztatni kell a fiatal lányokat, hogy az úgy nevezett STEM szakmák vagyis a tudomány, a... Teljes cikk

Kalauzok nélkül: a MÁV teszteli, hogy bizonyos járatok jegyvizsgáló nélkül közlekedjenek

A MÁV éppen teszteli, hogy bizonyos járatok jegyvizsgáló nélkül közlekedjenek. A Vasutasok Szakszervezetének képviselője úgy gondolja, ez... Teljes cikk