kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Putyin feloldotta az országos kényszerszabadságot Oroszországban

Putyin azt mondta, jelenleg 1,4 millió hivatalosan nyilvántartott munkanélküli van Oroszországban.

Feloldotta keddtől a Covid-19 koronavírus-járvány miatt március 30-án bevezetett országos kényszerszabadságot az összes vállalat esetében Vlagyimir Putyin orosz elnök, újabb gazdaságtámogatási és szociális segélycsomagot hirdetett meg, a helyi karanténkorlátozások feloldásában pedig a regionális vezetőkre bízta a döntést.

Putyin hétfői, a járvány kezdete óta ötödik televíziós üzenetében közölte, hogy a 65 évnél idősebbek és a krónikus betegek esetében megmaradnak a korábban bevezetett fokozott óvintézkedések, és továbbra is tilos tömegrendezvényeket tartani, de a járványhelyzet alakulása megengedi a korlátozások fokozatos megszüntetését. Az elnök közölte, hogy az eltérő körülmények miatt a rendelkezések enyhítésében vagy szigorításában továbbra is az egyes régiók vezetése lesz illetékes, a járványügyi óvintézkedések betartása mellett.

Az alapvető üzemeknek újra kell kezdeniük a munkát, és ott, ahol ez nem lehetséges, fenn kell tartani a fizetéseket. Az elnök állítása szerint az országban jelenleg 1,4 millió a hivatalosan nyilvántartott munkanélküliek száma. Putyin szerint a koronavírus elleni küzdelem jegyében meghozott intézkedések életek ezreit mentették meg, sikerült elkerülni az egészségügyi rendszer túlterhelését, és mára az ország összes régiója felkészült a megfertőződött emberek kezelésére. Közölte, hogy a tesztelések számát a hónap folyamán országos szinten napi 300 ezerre fogják növelni.

A Putyin által hétfőn meghirdetett gazdaságtámogatási és szociális csomag értelmében az állam június 1-jétől fél éven át, alkalmazottanként a szövetségi minimálbérnek (12 130 rubelnek, azaz jelenleg mintegy 53 400 forintnak) megfelelő havi hitelkeretet nyit a vállalatok számára, 2 százalékos kamattal. A visszafizetési határidő 2021. április 1. Ha az érintett cég megőrzi alkalmazottainak 90 százalékát, a hitel kamatostól leírható lesz. Az áprilisi foglalkozási szint 90 százalékát megőrző cégek áprilisban és májusban közvetlen támogatást kapnak a bérek kifizetésére.

A járvány által sújtott kis- és középvállalatok második negyedévben esedékes adói (az áfa kivételével) és biztosítási díjai leírandók. A vállalkozásoknak a kölcsönök és a bérek mellett társfinanszírozniuk kell a bérek kifizetését is. Az alkalmazottak fizetését azoknál a vállatoknál is fenn kell tartani, amelyek tevékenységét felfüggesztették.
Az önfoglalkoztatottak visszakapják a 2019 után befizetett jövedelemadójukat, és egy minimálbérnek megfelelő adótőkét kapnak támogatásként. Az egyéni vállalkozók szintén adókedvezményben részesülnek.

A rászoruló családok júniustól különböző címeken gyerekenként összesen 33 ezer rubel (mintegy 145 ezer forint) féléves támogatásban részesülhetnek. A minimális gyerekgondozási támogatást az állam megduplázza, és ugyanilyen segélyt kapnak a munkával nem rendelkező emberek, köztük a diákok.

Az egészségügyi és a szociális dolgozók április 15-től július 15-ig különleges szövetségi pótlékban részesülnek. Az orvosok egy kéthetes műszakért 40 ezer rubel (mintegy 174 ezer forint), a koronavírusos betegek ápolása esetén pedig 60 ezer rubel (mintegy 264 ezer forint) plusz juttatásban részesülnek. A szociális munkásoknak 25 ezer rubel (mintegy 110 ezer forint), közülük a Covid-19-fertőzöttekkel dolgozóknak pedig 35 ezer rubel (mintegy 154 ezer forint) pótlék jár.

Oroszország 221 344 igazolt fertőzéssel hétfőre az Egyesült Államok (1 329 799) és Spanyolország (224 350) után a harmadik helyre került a világon, ám a halálozások száma (2009) a hivatalos adatok szerint alacsony maradt.

MTI
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban

2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk

Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk