Szigorúbb törvényi szabályozásra számíthatnak az ügyvédek
Az új ügyvédi törvénnyel jelentősen szigorítaná az ügyvéddé válás feltételeit a Magyar Ügyvédi Kamara. Ugyanakkor tovább bővítené az ügyvédi tevékenységek körét, sőt élethosszig való tanulásra kötelezné őket - számol be a Híradó.
Bánáti János, a kamara elnöke szerint az "éhes ügyvéd" veszélyes, mert egy ügyfél megtartásáért vagy ez új megbízásáért könnyebben belemegy egy törvénytelen megoldásba. A kamara szándéka szerint az ügyvédek szélesebb körben kapnának lehetőséget hiteles okiratok szerkesztésére, így az ingatlan- és vagyonkezelésre, illetőleg a lobbizásra.
Amennyiben életbe lép a tervezet, a kamara írhatná elő, hogy milyen feltételeket kell teljesítenie annak az ügyvédnek vagy irodának, aki, illetve amely jelölteket óhajt fogadni. A változtatás célja, hogy a kezdő ügyvédek egy-két évig, míg a praxisuk kiépítésével foglalatoskodnak, ne oktathassanak ügyvédjelölteket, mivel nem tudnának kellő figyelmet fordítani rájuk.
A tervezetbe az élethosszig tartó tanulásra való kötelezettséget is beleírták az alkotók. Bánáti szerint ez úgy az ügyvédség, mint a megbízók javára válik. Természetesen nem akarják megfosztani tagságuktól a munkájukat 30-40 éve megbízóik megelégedésére végző ügyvédeket csak azért, mert nem vesznek részt a továbbképzéseken, de hosszabb távon igenis elképzelhető, hogy az önmagukat nem képző, semmiféle oktatási és tudományos tevékenységet nem folytató ügyvédek nevei szakmai alkalmatlanság címén törlésre kerülnek a kamarai tagok névsorából - fogalmazott a kamara elnöke.
Noha jogerős ítélet még nem született a Magyar Ügyvédi Kamara és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) között dúló, önreklám lehetőségét firtató jogvitában, Bánáti biztos abban, hogy a mai teljes tiltás nem tartható tovább.
Híradó / Népszabadság
- 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége. Részletek Jegyek
- 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez... Teljes cikk
A nemzetgazdasági miniszter elmondta, a mesterséges intelligencia megkerülhetetlen. Teljes cikk
A vállalatok több mint fele szerint az elmúlt három évben nem volt összhang a fiatalok képzettségi szintje és a munkáltatói elvárások között. Teljes cikk
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 1 hete
- Felvehetem-e titokban az üzleti tárgyaláson elhangzottakat? 4 hete
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 4 hete
- Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát 1 hónapja
- Mától tilos vendégmunkást alkalmazni az állami szektorban 1 hónapja
- Mit tud Debrecen? 1 hónapja
- Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása 2 hónapja
- Idegenrendészeti törvény: első tapasztalatok - szakmai tájékoztató reggelit szervez az Expat Center 2 hónapja
- Jelentősen bővültek a doktori képzésekben résztvevők lehetőségei 2 hónapja
- Ilyen szabályokkal hozhatóak be vendégmunkások 2 hónapja
- Minden, amit az új idegenrendészeti törvényről tudni kell - szakmai tájékoztatót szervez az Expat-Center 2 hónapja