kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

300 ezer ember hiányzik a munkaerőpiacról

A hivatalos adatok szerint 80 ezer, a Portfolio becslése szerint akár 300 ezer is lehet a munkaerőpiacról hiányzó emberek száma. A munkaerőhiány mostanra minden szektorban jelen van, és egyre nagyobb problémát jelent - írja a lap.

images

images

A hivatalos becslések szerint 80 ezerre tehető a hiányzó munkavállalók száma, 30 százalékkal emelkedett a betöltetlen állások száma. A Portfolio számításai szerint ez jóval magasabb, súrolja a 300 ezer főt.

A munkaerőhiány legnagyobb mértékben a feldolgozóiparban van jelen, ahol a termelékenység növekedését akadályozza, az építőiparban pedig az építkezések csúszásához vezet.

A Központi Statisztikai Hivatal az idei első negyedévben 80 ezerre tette a betöltetlen álláshelyek számát, de ez egy alsó becslés, mert a hivatal csak azokról az 5 fő feletti betöltetlen helyekről tud, amit bejelentenek a munkaadók.

Az MGYOSZ már tavaly 100-200 ezer főre becsülte az üres állások számát, most Rolek Ferenc több mint 200 ezer főről beszélt a lapnak. Szerinte szakemberek legnagyobb arányban, az építőiparból, a vendéglátásból, a turizmusból hiányoznak.

Az Eurostat felmérése szerint a feldolgozóipar küzd a legnagyobb problémával, a vállalkozások 80-90%-a szerint a munkaerőhiány a legnagyobb korlátja a termelés növekedésének. A cégek kezdenek robotizációval reagálni az egyre fokozódó munkaerőhiányra.

Az építőiparban is igen súlyos a munkaerőhiány, ráadásul az élőmunkát kevésbé lehet robotokkal pótolni. A vállalkozók kétharmada küzd ember hiánnyal, ami miatt vagy nem tudnak elvállalni új munkákat, vagy nem tudják időre befejezni.

A szolgáltató szektorban az Eurostat felmérése szerint általánosságban nincs olyan nagy a gond, a vállalkozások egyharmada küzd munkaerőhiánnyal. Ám itt is vannak olyan területek, ahol kimagasló a betöltetlen álláshelyek száma például az információ-kommunikáció, ahol a KSH szerint 3300 betöltetlen munkahely. Nagy a probléma az adminisztratív, szolgáltatást támogató dolgozók körében, ahol a statisztikai hivatal 9000 hiányzó munkavállalót mér.

Jelentős probléma a munkaerőhiány a a szállítással-raktározással foglalkozó cégeknél is. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete szerint a német cégek vadásznak a magyar, lengyel, cseh sofőrökre. Ráadásul a szakmát az elöregedés problémája is sújtja. Egy-egy fuvarfeladat a gépkocsivezetők hiánya miatt nem teljesíthető. Véleményük szerint sürgősen emelésre lenne szükség a szektorban.

A vendéglátásban is jellemző a munkaerőhiány, olyannyira, hogy vannak vendéglátóhelyek, amik kinyitni sem tudnak. "A falusi kocsmáktól a nagy szállodákig mindenkit sújt már a munkaerőhiány"- mondta a Portfolio-nak Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSzÉSz) alelnöke.

Összességében a Portfolio 240-330 ezer fő közé teszi a hiányzó dolgozók számát.

Portfolio
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk