kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Házi feladat helyett olvasás

Különböző feladatok megoldása és munkafüzetek kitöltése helyett, napi 20 perc olvasást írnának elő egy floridai iskolában - írja a 24.hu

images

images

Az egészen újszerű ötletet már idén ősszel bevezetné a tanári kar. Jelenleg az ottani általános iskolások hasonlóan magyar rendszerhez különböző feladatokat oldanak meg otthon - írja az oldal.

Heidi Maier, az ötlet egyik kitalálója szerint döntésüket egy tudományos felmérésre alapozták, mely szerint a napi magukban olvasás nagyon jó hatással van a kisiskolásokra. Ilyen eredmény a házi feladatokkal kapcsolatban még nem derült ki, így megpróbálkoznak ezzel a módszerrel. Azt is elmondta, hogy a beadott házi feladatok általában annyira gyengék, hogy több értelmét látják az olvasásnak. Kijelentette, hogy a kicsik fejlesztésében sokkal többet segítenek a könyvek, az olvasás.

A döntés persze megosztja a szülőket: egy részük attól fél, hogy a gyerekek így majd lemaradnak a többiekhez képest, nagyobb részük örül és egyetért a döntéssel, hasznosnak tartják. Úgy gondolják könnyebb egy szórakoztató, vagy tanulságos könyvvel elkötni a gyermek figyelmét, mint bonyolult matematikai feladványokkal, amiket úgysem fog használni a nagybetűs életben. A gyerekek lehetőséget kapnak, hogy délután négytől már inkább kikapcsolódjanak egy jó könyvvel, és félretegyék az iskolai feladatokat. Hiszen nekik is szükségük van a munka és a pihenés egyensúlyának kialakítására.

A diákok maguk választhatnak majd könyveket, a tanárok által javasoltak közül.

“Úgy vélem, hogy ez egy határozott lépés, és az irány helyes. Mindig is azt vallottam, hogy ha az iskolák, a tanárok nem tudják átadni az ismereteket napi 6-8 órában, akkor egyrészt nem használják ki az időt hatékonyan, másrészt a gyerekek otthoni tanulására hivatkozva téves elképzeléseket, ideákat kergetnek ” - nyilatkozta Heidi Maier.

Fotó:Pixabay
24.hu

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen

A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk

Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban

Magyarország akkor képes egyre jobban teljesíteni az innováció területén, ha kiemelt figyelmet kell fordít a doktori képzésben résztvevő... Teljes cikk

Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett

A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a... Teljes cikk