kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Mi fán terem egy adótanácsadó?

A hazai KKV szektor az elmúlt évtizedek alatt beletanult a könyvelők világába és ma már szinte kivétel nélkül professzionális megoldásokat alkalmaznak napi szintű pénzügyeik rendezéséhez. Az adótanácsadás világa azonban eddig elsősorban a közép, felső és nagyvállalatok szintjén vált ismertté és keresetté, holott pont a kisebb KKV-k esetében, ahol jellemzően alacsonyabb az árbevétel és minden fillér számíthat, lehet életbe vágó egy jól megválasztott pénzügyi stratégia.


Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az alacsonyabb árbevételű és kevés foglalkoztatottal rendelkező piaci szereplők vagy nem találkoztak még professzionális adótanácsadói szolgáltatóval működésük során, vagy ha találkoztak is, azt sem tudják, mi fán terem egy adótanácsadó. Ha pedig már találkoztak is adótanácsadóval és még hallottak is erről a kiemelkedően fontos szakterületről, nagy valószínűséggel nem tudnak különbséget tenni egy adótanácsadó és egy könyvelő funkciói és szakértelme között. Ha már a fáknál tartottunk, maradjunk annyiban, az egyik alma, a másik körte!

Kezdjük a könyvelőkkel, hiszen az közismert. Egy könyvelő mindig a megvalósult gazdasági események után kapja kézhez a bizonylatokat, amelyeket helyes strukturálást követően, ma már egyre inkább elektronikus rögzítéssel, dokumentál és teszi az adott céget átláthatóvá, transzparenssé és számszakilag ellenőrizhetővé a hatóságok számára.

És az adótanácsadó?



Egy professzionális adótanácsadó azonban már a vállalkozás tervezési fázisában bekapcsolódik az üzleti folyamatokba, illetve egy-egy adójogszabálymódosítást követően segíti átültetni a jogalkalmazást a mindennapi gyakorlatba. Ezen túlmenően több évtizedes tapasztalatának és a hatósági szervezetekkel fennálló napi szintű, folyamatos és jó szakmai kapcsolatának köszönhetően biztosítani tudja a joggyakorlat helyes alkalmazását az üzleti folyamatok során. Nem kiforrott jogalkalmazási kérdésekben pedig az Ügyfél nevében egyeztet, állásfoglalást kérve az adóhatóságoktól! Egy professzionális adótanácsadó kérdéses esetekben akár személyes képviselet is elláthat az adóhatóság előtt, ami egy könyvelőtől nyilván nem elvárható.

Kökényesiné Pintér Ilona, a SALDO ZRT. adótanácsadási üzletágvezetője

szerint: „Egy adótanácsadó segítséget nyújthat akár a vállalkozásnak abban is, hogy hogyan lehet a céget úgy tőkeerőssé tenni adófizetési kötelezettség nélkül, vagy minimális adófizetés mellett, hogy pályázat, hitelkérelem esetén egy stabil alapokkal, tőkével rendelkező vállalkozássá váljon. Egy adótanácsadóval jól megtervezett ügylettel akár több 10 millió adómegtakarítás is elérhető, amely a KKV-k részére igen jelentős összegnek minősül.”

Az adótanácsadó tehát híd szerepet vállal

a jogalkotó és a könyvelő között, hogy a jogszabályok adta kereteken belül, az alkalmazott adózási gyakorlat minden tekintetben szabályos és egyúttal az Ügyfél érdekeit maximálisan figyelembe vevő módon valósuljon meg. Egy professzionális adótanácsadó tehát támogatást nyújt a döntésekben, gazdasági folyamatokban, mindezt úgy, hogy legoptimálisabb legyen a cég adófizetési kötelezettsége, s nem utolsó sorban a könyvelő által összeállított kimutatásokból is igyekszik azokat a pontokat, kedvezményeket megtalálni, amivel csökkenhet az vállalkozás adója. Ennélfogva az adótanácsadó optimalizálja az adóterhet, s egyben csökkenti az adókockázatot is. A SALDO ZRT. azon kevés adótanácsadó cégek közé tartozik, amely már a pénzügyi tervezéstől elkezdődően a napi szintű üzleti folyamatokig bezárólag komplex szolgáltatást tud nyújtani több ezer ügyfelének, legyen szó adótanácsadásról, könyvelésről, számviteli programról vagy épp oktatásról és szakkönyvek kiadásáról. A SALDO ZRT. folyamatos támogató szerepe megjelenik már a tervezés során, közös gondolkodással segítve ezáltal az optimális, üzletileg hatékony és profitábilis megoldás kialakítását vagy épp kiválasztását.

SALDO Zrt.
Mindenre van megoldásunk!
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Több mint 27 éves HR vezetői tapasztalatát viszi be a Corvinus képzésébe

Jakobsen Petra HR tanácsadóval, a Flow Consulting HR üzletágának vezetőjével a teljesítményértékelés változásáról, a HR analitika üzleti... Teljes cikk

Új, innovatív kezdeményezés Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler

A Schaeffler-csoport egyik legnagyobb vállalata, a Schaeffler Savaria Kft. új, innovatív projektbe kezdett. Duális egyetemi mentor programot indított a... Teljes cikk