kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

A 30-59 évesek körében 70 százalékra nőtt a megtakarítással rendelkezők aránya

A 30-59 évesek körében a megtakarítással rendelkezők aránya a 2017. évi 63 százalékról 70 százalékra nőtt az idei második negyedév végére, megtakarításuk átlagos összege 1,2 millió forint volt - írja az MTI a K&H Biztosító felmérésére hivatkozva.

Kuruc Péter a K&H Biztosító életbiztosításokért felelős vezetője jelezte: a legutóbbi felmérésükben a megkérdezettek többsége szerint minimum havi 243 ezer forintból lehetne kényelmesen megélni, és 100 ezer forintban jelölték meg azt az összeget havonta, amiből egy nyugdíjas már nem tudja fenntartani magát.

Kuruc Péter hangsúlyozta: a jövőbeli egészségügyi állapotukat pozitívan látják a megkérdezettek, 44 százalékuk gondolja úgy, hogy az átlagnál kevesebb gondja lesz, és a válaszadók mindössze 17 százaléka számol azzal, hogy megromlott egészsége miatt kórházi vagy otthoni ápolásra szorul majd. Kiemelte: ennek ellenére az egészségükért nem sokat tesznek az emberek, olyannyira, hogy a válaszadók 72 százaléka betegen is dolgozik, 55 százalék jár csak szűrővizsgálatokra és még ennél is kevesebben, mindössze 45 százalék sportol rendszeresen.

Kiemelte: egyre csökken a 30 év felettiek kifejezetten nyugdíjcélú megtakarítási hajlandósága, 2 éve még a válaszadók 39 százaléka jelezte, hogy kifejezetten időskorra is gyűjt pénzt, a mostani felmérés során 29 százalék válaszolta, hogy rendelkezik ilyen célú megtakarítással.

Kuruc Péter elmondta: mindeközben 42 százalékról 54 százalékra emelkedett azok aránya, akik általános céllal tesznek félre, ez összhangban van azzal a jegybanki összegzéssel, amely szerint csúcson van a lakossági megtakarítások állománya. A nyugdíjcélú megtakarítások csökkenését a növekvő lakossági fogyasztás mellett az is befolyásolhatja, hogy az elmúlt hónapokban nem voltak túl vonzóak a megtakarításokkal elérhető hozamok.

A K&H-nak válaszoló ügyfelek 30 százalékának egyáltalán nincs megtakarítása, a válaszadók körében egy év alatt 57-ről 67 százalékra nőtt azok aránya, akiknek legfeljebb 1-3 hónapra elegendő megtakarítása van. Azon ügyfelek, akik azt mondták, rendelkeznek nyugdíjcélú megtakarítással, átlagosan 1,8 millió forintot tartanak nyilván ilyen céllal - jelezte.

A 30 évnél idősebbek körében egyöntetű a vélemény, hogy a jelenlegi 65 éves korhatár helyett a nyugdíjba-menetelük idejére 70 év körülire emelkedik a nyugdíjkorhatár. Ezzel együtt a megkérdezett férfiak 60 éves, míg a nők 55 éves korban szeretnének nyugdíjba menni, és mindössze 3 százalék szeretne a jelenlegi nyugdíjkorhatár feletti időpontban nyugdíjassá válni.

Kuruc Péter hangsúlyozta: miközben az öngondoskodás fontosságával 85 százalékuk egyetért, a válaszadók 76 százaléka úgy gondolja, hogy most másra kell költenie nyugdíj helyett a félretett pénzt, és a 30 év feletti korosztály 21 százaléka úgy gondolta, hogy még túl fiatal ahhoz, hogy a nyugdíj-kérdéssel foglalkozzon.

Kiemelte: a megkérdezettek 74 százaléka jobban hisz az öngondoskodásban, mint az államilag biztosított nyugdíjban, de mintegy 30 százalékuk úgy véli, hogy az állam valahogy majd gondoskodni fog a nyugdíjukról. A megkérdezettek körében a 2015-ös 48 százalékhoz képest most 57 százalék gondolja azt, hogy ha nehezen is, de meg tud majd élni a nyugdíjából, viszont a válaszadók többsége 40 százalékos bevételcsökkenésre számít a nyugdíjas korára - jelezte Kuruc Péter.

MTI
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A 75 az új 65? - Egyre kevésbé reális, hogy valaki a hatvanas éveiben nyugdíjba vonuljon

A szakértő szerint a kényelmes, modern nyugdíjas évekhez a megoldás a fiatalabb életkorban kezdődő erőteljes befektetés és a 65 éves koron túli... Teljes cikk

Nyugdíj

Magyarországon az igényelhet nyugdíjat, aki betöltötte a nyugdíjas kor határát. Az öregségi nyugdíjkorhatár az 1956. december 31-ét követően... Teljes cikk