kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Új vezérigazgató a Vodafone Magyarország élén

A Vodafone Csoport ma bejelentette, hogy 2007. január 1-től Beck György látja el a vezérigazgatói teendőket a Vodafone Magyarország Zrt. élén. Beck György, - aki 2002 óta töltötte be a Hewlett-Packard Magyarország vezérigazgatói tisztségét - Babis Mazarakis-t váltja fel a poszton, aki június óta volt a Vodafone Magyarország megbízott vezérigazgatója.

Beck György IT pályafutása hosszú múltra tekint vissza. 1994 és 1998 között a Digital Magyarország, 1998-2002 között a Compaq Computer Magyarország vezérigazgatója, majd 2000-2002 között a Compaq Közép- és Kelet-Európa vezérigazgatója volt, 2002-től pedig a Hewlett-Packard Magyarország vezérigazgatója lett. 2001-ben megkapta "Az év menedzsere, 2000" díjat, majd 2002-ben a "Leginspirálóbb vezető" díjat érdemelte ki.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek