kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Az EU növeli az Erasmus+ programjának jövő évi költségvetését

Az Európai Unió mintegy 300 millió euróval csaknem 3 milliárd euróra növeli az Erasmus+ oktatási ösztöndíjának jövő évi költségvetését, és 30 millió euróval támogatja az úgynevezett európai egyetemek létrehozásának munkálatait - írja az MTI.

images

images

Navracsics Tibor, a testület oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős biztosa tájékoztatása szerint az Európai Bizottság közzétette a diákok és tanárok országok és intézmények közötti mobilitását segítő Erasmus+ programjának 2019-es pályázatait.

A felhívás szerint az oktatás, a képzés, az ifjúságügy és a sport területén tevékenykedő minden köz- és magánszervezet pályázhat az Erasmus+ program támogatására. A fiatalok és a fiatal munkavállalók egyéni tanulmányi mobilitásához, valamint ifjúsági stratégiai partnerségekhez nyújtott támogatásokra olyanok is pályázhatnak, akik ifjúsági munkát végeznek, de ezt nem feltétlenül ifjúsági szervezet keretében teszik.

Navracsics Tibor tájékoztatása szerint a költségvetés mintegy 10 százalékos emelése lehetővé teszi, hogy a 2025-re megvalósuló Európai Oktatási Térség keretében 30 millió eurót fordítsanak úgynevezett európai egyetemek alapítására az Európai Unióban.

Az egyetemi szövetség létrejöttét támogatja, amelyek mindegyike három országból legalább három felsőoktatási intézményből áll. Elképzelések szerint ezek a nemzetek felett álló egyetemi szövetségek lesznek a jövő európai egyetemei. Célja az európai identitás erősítése és az európai felsőoktatási intézmények versenyképességének javítása. A pályázóknak támogatási kérelmeiket február 28-ig kell benyújtaniuk az ugyanazon év szeptember 1. és december 1. között megvalósuló együttműködések támogatásáért.

"Olyan Európa felé igyekszünk, ahol a határok nem akadályozzák a tanulás és a kutatás lehetőségeit. Ahol nem gátolják falak az innováció, a kiválóság és az oktatás esélyeit. A jövő európai egyetemei valódi potenciállal rendelkeznek majd ahhoz, hogy átalakítsák a felsőoktatás világát Európában, amelyhez az Erasmus + program erőteljesen lendületet ad" - fogalmazott az uniós biztos.

Az Erasmus+ program célja az oktatás-képzés területén a kulcskompetenciák és készségek fejlesztése, különös tekintettel a munkaerőpiac és a társadalmi kohézió szempontjából fontos készségekre.

A program hallgatók, gyakornokok, önkéntesek, fiatalok, tanulók, felnőtt tanulók, tanárok, pedagógusok, egyetemi oktatók, trénerek, ifjúsági munkások, oktatási, képzési vagy ifjúsági területen működő szervezetek munkatársai számára nyújt részvételi lehetőséget. A pályázatokat intézmények, szervezetek nyújthatják be, az egyéni részvétel ezeken keresztül valósul meg.

MTI
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen

A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk

Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban

Magyarország akkor képes egyre jobban teljesíteni az innováció területén, ha kiemelt figyelmet kell fordít a doktori képzésben résztvevő... Teljes cikk

Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett

A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a... Teljes cikk