kapubanner for mobile

Az Európai Unió minden eddiginél többet költ az Erasmus+ programra

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Navracsics Tibor elmondta, az Erasmus+ költségvetését az előző évhez képest 7,5 százalékkal megnövelve az Európai Unió minden eddiginél többet, azaz 2,27 milliárd eurót fordított a programra - írja az MTI.

Az Erasmus+ program az európai egység mozgatórugójaként mind az egyén, mind pedig a társadalom szintjén növelte az európai elkötelezettség érzését - közölte Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős biztosa.

Az összegből 725 ezer európai számára nyújtott mobilitási támogatást külföldi tanulmányokhoz, képzésekhez, oktatási tevékenységhez, munkavállaláshoz, illetve önkéntes tevékenységekhez. Így a jelenlegi program 2014-es kezdete óta több mint 2 millióan vehették igénybe a támogatást. 2016-ban a programból 21 ezer projekt kapott támogatást, amelyek összesen 79 ezer oktatási, képzési és ifjúsági szervezetet érintettek. Mindez 2015-höz képest 15 százalékos növekedést jelentett - közölte az uniós biztos.

MTI
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek