kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

A német kormány elkötelezett az EU-n kívülről származó képzett munkavállalók bevándorlása mellett

Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter az úgynevezett harmadik országokból - az EU-n kívülről - származó képzett munkavállalók bevándorlásáról szóló törvény vitájában kiemelte, hogy Európa legmodernebb jogszabályát készítették elő, bevezetése pedig történelmi jelentőségű Németország számára - írja az MTI.

A munkaerő utánpótlásában elsősorban a hazai forrásokra és az EU-s társországokból beáramló munkavállalókra kell támaszkodni, de előre látható, hogy ez nem lesz elég a vállalati igények kielégítéséhez, ezért meg kell alkotni a kereteket a harmadik országokból származó képzett munkavállalók "irányított és rendezett" bevándorlásához - mondta Horst Seehofer.

Hangsúlyozta: a kormány "nagyon fontos politikai célja", hogy erősítse a legális migrációt, és visszaszorítsa az illegális migrációt. A migrációs politikát két alapelv, az emberségesség és a rend követelményének megfelelően kell formálni, és szét kell választani egymástól a menekültügyi és a munkavállalási célú bevándorlást.

Ennek a törekvésnek az eredménye a Bundestag elé terjesztett javaslat, amelynek révén Németország jobban helyt állhat a legjobban képzett munkavállalókért folytatott nemzetközi versenyben - fejtette ki a miniszter.

Az előterjesztés szerint megszűnik a hazai és az EU-s munkavállalókat előnyben részesítő, úgynevezett elsőbbségi vizsgálat, vagyis nem kell majd egy állás betöltésénél megvizsgálni, hogy egy EU-n kívüli jelentkező helyett van-e alkalmas német vagy EU-s munkavállaló. Azonban ezt az eljárást nem vezetik ki, hanem öt évre felfüggesztik, és a hazai munkavállalók védelmében bármikor újra be lehet majd vezetni, akár regionális szinten is - mondta Horst Seehofer.

A törvény alapelve, hogy az érvényes munkaszerződéssel és előzetesen elismertetett képesítéssel rendelkező munkavállalók szabadon bevándorolhatnak Németországba az EU-n kívülről. A jogszabály előkészítői az esetleges visszaélésekre is gondoltak, egész országokat ki lehet zárni a rendszerből, ha a törvény kijátszására irányuló kísérleteket tapasztalnak - húzta alá Horst Seehofer.

A Bundestag ellenzéki pártjai élesen bírálták a törvényjavaslatot. A CSU-tól és testvérpártjától, a Kereszténydemokrata Uniótól (CDU) jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) szerint a kormány túlságosan szélesre tárja a kapukat, világszerte érvényesülő "szívó hatást" idéz elő, ami a Németországba irányuló bevándorlás nem kívánatos növekedéséhez vezet.

MTI
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban

2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk

Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk