kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Továbbra is alacsony a Diákhitel1 kamata, a Diákhitel2 kamatmentes

Továbbra is 2,3 százalék marad a szabad felhasználású Diákhitel1 kamata a 2018. július 1-je és december 31-e közötti időszakban, a kötött felhasználású Diákhitel2 kamatmentes - írja az MTI.

images

images

A szabad felhasználású Diákhitel-konstrukció esetében havi 15 és 70 ezer forint közötti összeg igényelhető, míg a kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2 felvehető összegének maximuma az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj.

A közlemény szerint a kedvező kamatfeltételek a következetes finanszírozási politikának, valamint a törlesztő ügyfelek fizetési fegyelmének köszönhetőek.

Másfél évtized alatt több mint 390 ezren vettek fel diákhitelt, a kihelyezett hitelösszeg pedig csaknem eléri a 334 milliárd forintot. Az adatok jelzik, hogy a Diákhitel Központ kulcsfontosságú szerepet játszik a hazai felsőoktatás finanszírozásában, és komoly segítséget jelent a diákoknak főiskolai, egyetemi tanulmányaik elvégzése során - hangsúlyozták a közleményben.

Az MFB Csoporthoz tartozó Diákhitel Központ Zrt. a hitelnyújtáshoz szükséges forrásait változatlanul a pénz- és tőkepiacról vonja be, állami kezességvállalás mellett rövid lejáratú készenléti hitelek és hosszú lejáratú kölcsönök formájában kereskedelmi bankoktól, valamint magyar és nemzetközi speciális finanszírozó intézményektől. A forrásszerzés jelentős eszközei az Európai Beruházási Bankkal kötött finanszírozási szerződések, amely hosszú lejáratú források kedvező feltételekkel történő igénybevételét teszik lehetővé a Diákhitel Központ számára. A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. szintén előnyös forrásszerzési lehetőséget biztosít a társaság számára - közölték.

MTI
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen

A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk

Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban

Magyarország akkor képes egyre jobban teljesíteni az innováció területén, ha kiemelt figyelmet kell fordít a doktori képzésben résztvevő... Teljes cikk

Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett

A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a... Teljes cikk