kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Egyre több egyetemista dolgozik

Megélhetési okokból egyre több egyetemistának kell 6-8 órás munkát vállalnia. Az ösztöndíjak összegén tizenegy éve nem emeltek, abból még egy kollégista sem tud megélni - írja az eduline.hu oldal.

images

images

Az Eurostudent felmérés friss eredményeiből kiderül, hogy minden harmadik egyetemista dolgozik a szorgalmi- és a vizsgaidőszakban, de sokan még az iskolai szünetekben is. Minden második nem is tudna egyetemen tanulni, ha nem vállalna munkát - írják.

Vannak, akik csak munkatapasztalatot akarnak szerezni már a diploma megszerzése előtt. A megkérdezettek 18 százaléka azért dolgozik, hogy családját segíthesse.

Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke szerint azzal nincs baj, ha valaki gyakorlatszerzés miatt vállal munkát, azzal már igen, ha azért dolgozik, hogy tanulhasson.

A felsőoktatási ösztöndíjak összege 2007 óta nem emelkedett.

Az Eurostudent kutatói által megkérdezett hallgatók mindössze fele dolgozik a tanulmányaihoz szorosan kapcsolódó területen, a többiek csakis a megélhetés miatt dolgoznak. A legrosszabb helyzetben a felsőoktatási szakképzéseken, alap- és osztatlan szakokon tanulók vannak: a BA- és BSc-szakosok harmadának, a kétéves szakképzéseket végzők 40 százalékának, az osztatlan szakosok - például a leendő tanárok, orvosok, jogászok - 34 százalékának munkája egyáltalán nem kapcsolódik az aktuális tanulmányokhoz.

A kutatásban részt vevő magyar hallgatók 18 százaléka maximum heti 20, vagyis napi négy órát dolgozik, 34 százalékuk azonban ennél többet. Az sem ritka, hogy már az első- és másodévesek is napi négy-hat-nyolc órás műszakot vállalnak a munkahelyükön.

Az egyetemi oktatók attól félnek, hogy a főállású munkavégzés a tanulás rovására mehet. A hallgatók nem járnak be az előadásokra, sőt sokszor előfordul, hogy a szemináriumok alól is felmentést kérnek, inkább plusz feladatokat vállalnak.


Fotó: Pixabay
eduline.hu
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Valóban többet kereshetnek a 25 év alattiak, mint az idősebb munkavállalók?

A két évvel ezelőtt bevezetett 25 év alattiaknak járó szja-kedvezmény a mai napig viták tárgyát képezi: egyesek szerint motiváló erővel bírt és... Teljes cikk

551 100 forintos kezdőfizetéssel keres munkavállalókat az ALDI a Balatonhoz

AZ ALDI mintegy 100 szezonális új munkavállalót keres, a kezdőbér több mint bruttó 550 000 forint - olvasható a cég sajtóközleményében. Teljes cikk

2000 forint az átlagos diákórabér, nyáron pedig újabb emelkedésre lehet számítani

A diákok foglalkoztatása még az egyszerűsített foglalkoztatásnál (EFO) is kedvezőbb ez a megoldás a cégek számára. Teljes cikk