kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Pedagógusdemonstráció november 30-án Budapesten

"A gyermekek jövője érdekében" demonstrációt tart november 30-án Budapesten a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), több, az oktatás területén érdekképviseletet ellátó szervezet támogatásával - jelentette be a PSZ elnöke.

A demonstrációról azután döntöttek, hogy a szakszervezetnek és a kormánynak a pedagógusok béremeléséről és a munkaterhek csökkentéséről folytatott tárgyalásai a szakszervezet által adott november 22-i határidőig, vagyis a magyar közoktatás napjáig nem vezettek eredményre - közölte Szabó Zsuzsanna.

Arra a következtetésre jutottak - mondta -, hogy a kormány részéről nincs elég politikai akarat az oktatás problémáinak megoldására. A pedagógusok elhagyják a pályát, mert magukra hagyta őket az oktatáspolitika. Társadalmi problémák megoldását várják tőlük, miközben sem anyagilag, sem erkölcsileg nem becsüli meg a kormány az oktatásban dolgozókat - vélekedett.

A szakszervezet követeli a pedagógusok béremelését, a tanárok, oktatók óraszámának, munkaterhének csökkentését, a pályakezdő pedagógusok támogatását, a köznevelési intézmények állapotának javítását, a 6 éves gyermekek kötelező beiskolázásáról szóló szabályozás visszavonását - sorolta az elnök.

Hozzátette: arra kérik az államfőt, hogy ne írja alá az új szakképzési törvényt, amelynek következtében a szakképzésben dolgozók elveszítik közalkalmazotti státuszukat.

Közölte, hogy a demonstrációt támogatja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet, az Oktatási Vezetők Szakszervezete, a Keresztény Pedagógusok Szakszervezete, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) és a Magyar Szakszervezeti Szövetség (Maszsz).

Csóti Csaba, a SZEF elnöke a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a 13 tagszervezetet tömörítő SZEF felszólítja tagjait, hogy vegyenek részt a demonstráción, illetve az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság is támogatja a PSZ követeléseit.

Kordás László, a Maszsz vezetője szintén azt mondta, hogy a tömörülésnek mind a 32 tagszervezete szolidáris a pedagógusokkal, törekvéseik egybeesnek a társadalom érdekeivel.

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke azt hangsúlyozta, hogy a kormány által közölt adatokkal ellentétben soha nem voltak ilyen messze a nemzetgazdasági átlagtól a pedagógusfizetések és a kezdők bére még a garantált bérminimumot sem éri el. Közlése szerint miközben 2008-ban a GDP 5,5 százalékát költötte az állam a közoktatásra, ma ez az érték 5 százalék, és 2010 óta euróban számolva mindössze 4 százalékkal emelkedett a pedagógusok átlagbére. Példaként említette, hogy a román közoktatásban - átszámítva - átlagosan 30 ezer forinttal többet keresnek a pedagógusok.

Fazekas Elek szociológus ismertette a PSZ-nek a pedagógusok munkaterhelését felmérő kutatását, amelyben 4281 kitöltött kérdőívet dolgoztak fel. E szerint a pedagógusok átlagosan 25 órát oktatnak egy héten, ám az egyéb feladatokkal együtt - helyettesítések, felkészülés, gyermekfelügyelet, továbbképzés, esti tagozat - az átlagos heti munkaidejük 56 óra.

A kitöltők 77 százaléka válaszolta azt, hogy alacsonyabb terhelés mellett sokkal jobb munkát tudna végezni, illetve 2616-an írták azt: a munkahelyi leterheltségnek is szerepe volt abban, hogy orvoshoz kellett fordulniuk - ismertette az adatokat Fazekas Elek.

MTI
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez... Teljes cikk

Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje

A nemzetgazdasági miniszter elmondta, a mesterséges intelligencia megkerülhetetlen. Teljes cikk

Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás?

A vállalatok több mint fele szerint az elmúlt három évben nem volt összhang a fiatalok képzettségi szintje és a munkáltatói elvárások között. Teljes cikk