kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Erről nem szabad megfeledkezni diákmunkások alkalmazásakor

A diákok foglalkoztatásánál is írásban megkötött munkaszerződésre van szükség, amelyben meg kell határozni az alapbért és a munkakört. Ezen felül célszerű, de nem kötelező rögzíteni a munkaviszony időtartamát, a munkavégzés helyét és a napi munkaidőt - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

images

Schanda Tamás emlékeztetett, hogy a Munka törvénykönyve szerint a 16 évnél idősebbek vállalhatnak munkát, a szabály alól kivételt képez az iskolaszüneti munka, mert ebben az időszakban a 15. életévüket betöltöttek is dolgozhatnak.

Felhívta azonban a figyelmet, hogy a 18 évesnél fiatalabb diákok munkába állásához szükség van a szülők írásos hozzájárulására is, ebben az esetben a munkáltató és a diák között létrejött munkaszerződés csak a szülői hozzájárulással együtt érvényes.

Az államtitkár elmondta, a diákok foglalkoztatásánál is érvényes a minimálbér és a garantált bérminimum: amennyiben a tanuló napi nyolc órát dolgozik, akkor havonta legalább bruttó 161 ezer forint, ha középfokú végzettséget vagy szakképzettséget igénylő munkát lát el, akkor pedig bruttó 210 600 forint illeti meg.

Közölte, a munkáltatónak a munkaviszony kezdetét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé is jeleznie kell, a bejelentést a diákok az elektronikus ügyfélkapun ellenőrizhetik.

Az egyszerűsített foglalkoztatásnál, más néven az alkalmi munkánál példaként említette, hogy mezőgazdasági és turisztikai idénymunkánál ugyanazzal a munkáltatóval legfeljebb évi 120 napra létesíthetnek munkaviszonyt a diákok. Alkalmi munkánál legfeljebb öt egymást követő napig, egy hónapon belül legfeljebb 15 napig, éves szinten pedig legfeljebb 90 napig dolgozhatnak megszakítás nélkül a diákok. Ennél a foglalkoztatási formánál nem kötelező munkaszerződést kötni, az adóhatóságnak azonban be kell jelenteni - ismertette az államtitkár.

Hozzátette, a gazdaságvédelmi akcióterv értelmében 2020. december 31-ig a növénytermesztési, erdőgazdálkodási, állattenyésztési, halászati és vadászati alkalmi és idénymunka éves időtartama 180 napra emelkedett a korábbi 120 napról, a havi időtartama pedig 20 napra nőtt a korábbi 15 napról.

Az iskolaszövetkezetben történő foglalkoztatásról elmondta, a diák és a szövetkezet között létrejövő szerződésben - tagsági megállapodásban - egyebek mellett rögzíteni kell a fiatal által vállalt feladatok körét és az egyes feladatokhoz kapcsolódó díj legkisebb összegét.

Schanda Tamás kiemelte, a fiatalkorúak foglalkoztatásánál a munkáltatóknak tudniuk kell, hogy a diákok éjszakai munkát nem végezhetnek, részükre rendkívüli munkaidő nem rendelhető el, a napi munkaidejük legfeljebb 8 óra lehet, az esetükben alkalmazott munkaidőkeret hossza pedig nem haladhatja meg az egy hetet. Minden munkavállaló, így a diákok feladatait is a munkaadóknak úgy kell meghatározniuk, hogy az nem veszélyeztetheti egészségüket, testi épségüket, egészséges fejlődésüket - jelentette ki az államtitkár.

Amennyiben valaki azt tapasztalja, hogy a munkahelyén nem biztosítottak ezek a feltételek, akkor jelezheti ezt a területileg illetékes munkavédelmi hatóságnak: a fővárosi vagy megyei kormányhivatalnak, illetve az ITM munkavédelmi főosztályánál is.

A diákmunkára vonatkozó részletes tájékoztatás az ommf.gov.hu oldalon található, a tájékoztatás átolvasása a fiataloknak, szüleiknek és a diákokat fogadó munkáltatóknak is érdemes - mondta Schanda Tamás államtitkár.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Valóban többet kereshetnek a 25 év alattiak, mint az idősebb munkavállalók?

A két évvel ezelőtt bevezetett 25 év alattiaknak járó szja-kedvezmény a mai napig viták tárgyát képezi: egyesek szerint motiváló erővel bírt és... Teljes cikk

551 100 forintos kezdőfizetéssel keres munkavállalókat az ALDI a Balatonhoz

AZ ALDI mintegy 100 szezonális új munkavállalót keres, a kezdőbér több mint bruttó 550 000 forint - olvasható a cég sajtóközleményében. Teljes cikk

2000 forint az átlagos diákórabér, nyáron pedig újabb emelkedésre lehet számítani

A diákok foglalkoztatása még az egyszerűsített foglalkoztatásnál (EFO) is kedvezőbb ez a megoldás a cégek számára. Teljes cikk