kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Új igazgató az Apollo Tyres Magyarországon épülő gyárának élén

A Heves megyei Gyöngyöshalászon 475 millió eurós beruházással ultramodern abroncsgyártó üzemet építő Apollo Tyres Mákos Csabát bízta meg a gyár irányításával - áll a cég közleményében.

Mákos Csaba lesz felelős azért, hogy a termelés a terveknek megfelelően elinduljon, ezt követően pedig a gyártási folyamatok irányítása lesz a feladata. A szakember komoly autóipari tapasztalattal a háta mögött kezdi meg a munkát. Előző pozíciójában az OPEL lengyelországi zöldmezős beruházását irányította. A feladat a GM szolgálatában eltöltött 20 év kiteljesedése volt, melynek során a menedzsment és a vállalatirányítás több különböző területén tett szert széleskörű tapasztalatra, és 1800 embert irányított.

Mákos Csaba a lean vállalatirányítási rendszerek bevezetésének, valamint a minőségbiztosítási és a globális gyártási rendszerek szakértője, mint tréner és auditor - olvasható a közleményben.


  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Távozik posztjáról a világ egyik legnagyobb bankjának vezetője

A HSBC vezérigazgatója, Noel Quinn bejelentette, hogy öt év után nyugdíjba vonul, ezzel azonnal elindítva az utódkeresést a londoni központú... Teljes cikk

Új vezérigazgató a Bristol Myers Squibb Magyarország élén

Az új vezető 2011-ben csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk

Új vezető a Libri-Bookline élén

A cégcsoportnál több személyi változás is történt az igazgatóságban. Teljes cikk