kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Januárban több dologról is nyilatkozni kell

A minimálbér- és garantált bérminimum-emeléssel együtt járó adminisztrációs feladatokon kívül van néhány olyan nyilatkozat, amiket még januárban érdemes kitölteni, hogy az már érződhessen a januári fizetéseken - írja az adó/online.

Januárban a munkáltatóknak és a munkavállalóknak is van néhány határidő és nyilatkozat kitöltés, amire figyelni kell - írja az oldal.

Adókedvezmény



A munkavállalóknak nyilatkozniuk kell arról milyen adókedvezményt kívánnak igénybe venni:


  • a családi kedvezmény (a házastárs munkáltatójától már nem kell külön nyilatkozatot bekérni)
  • az első házasok kedvezménye,
  • a személyi kedvezmények, az esetleges külföldi illetőség

Érdemes lehet segítséget igénybe venni a kitöltéshez, mert amíg nincs helyesen kitöltve, nem lehet igénybe venni az adókedvezményt.

Adóelszámolás



A munkaadók felelőssége, hogy a 2017. évre vonatkozó adóelszámolásokat és járulékigazolásokat január 31-ig átadják a dolgozóknak.

2018-ban már nem készíthetik el a munkáltatók munkavállalóik helyett a 2017. évi személyijövedelemadó-bevallásaikat.

Szabadnapokhoz kapcsolódó nyilatkozatok



Szintén év elején kell nyilatkozni a gyermekekhez kapcsolódó pótszabadságok igénybevételéhez - amelynek lehetőségével immár mindkét szülő élhet. Az év közben született gyermek esetén az apának járó 5 nap apanapot is abban az esetben tudja csak kiadni a munkáltató, ha a dolgozó ezt a gyermek megszületésekor ténylegesen igényli.

Cafeteria



Ha a munkáltató cafeteria rendszerben adja a béren kívüli juttatásokat, arról is mielőbb nyilatkoznia kell a dolgozóknak, hogy milyen juttatást, milyen összegben kívánnak igénybe venni. Ezekről itt írtunk részletesen.

Fotó: Pixabay
adó/online
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megbízási szerződés vagy munkaszerződés? Megbízási jogviszony vagy munkaviszony? - így lehet eldönteni

A legtöbb vállalkozásnál a dolgozók főként munkaviszonyban állnak. Kérdésként merül fel, hogy bizonyos munkavégzésre irányuló tevékenységeket... Teljes cikk

Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk

Temetési segély

Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk