kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Novemberben jelentős béremelés lesz az egészségügyben

Jelentős bérfejlesztést jelentett be novemberre az egészségügyben a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki tájékoztatóján. Lázár János elmondta: mintegy 98 ezer ember, köztük 79 ezer szakdolgozó és 16 ezer szakorvos bérét emelik - írja az MTI.

images

Az orvosok újabb 100 ezer forintos emelésre számíthatnak, míg a szakvizsgával még nem rendelkezők és a gyógyszerészek 50 ezer forintos, a szakdolgozók 12 százalékos bérfejlesztésre. Idén az egészségügyi béremelés 82,5 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek - ismertette.

Novemberben megkezdődik az egészségügyi ellátás során keletkezett összes adat digitalizálása, vagyis létrejön az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér - jelentette be a miniszter. Lázár János azt mondta: az elektronikus személyi igazolványok első felhasználásaként az összes adat egy központi nyilvántartási rendszerbe kerül, amely átláthatóbb, kezelhetőbb rendszert hoz létre.

A változás érinti az összes egészségügyi dolgozót és ellátást, vagyis a kórházak mellett például a háziorvosi ellátást, a szakrendelőket vagy a gyógyszertárakat.

A dolgozók egy központi rendszer részesei lesznek, amelyben az eddig manuálisan vagy más módon rögzített adatok egy helyre, egy központi felhőbe kerülnek. Ehhez használják majd elektronikus személyi igazolványaikat, amelyeket soron kívül állítják ki számukra. Mint mondta, március óta folyik az átállás előkészítése, amelynek keretében már 25 ezer leolvasót osztottak ki, további 14 ezer kiszállítása pedig már megkezdődött, az átállást folyamatosan valósítják meg.

A kezdeményezést a gyógyszerészi, az orvosi kamara és a kórházszövetség is támogatta. Lázár János szerint az egészségügy modernizálásában döntő jelentősége lehet a közhiteles adatok, folyamatok kontrollálásának.

MTI
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A szexi pozíciónevek csapdája

Tudja mi a különbség a sales manager, a business development manager és account manager munkakörök között? A gyakorlatban nem sok: az... Teljes cikk

Több lányt az informatikába: sokszor a tanárokkal és a szülőkkel kell küzdeni

Bár a tendencia javulást mutat, még mindig bátorítani, biztatni kell a fiatal lányokat, hogy az úgy nevezett STEM szakmák vagyis a tudomány, a... Teljes cikk

Kalauzok nélkül: a MÁV teszteli, hogy bizonyos járatok jegyvizsgáló nélkül közlekedjenek

A MÁV éppen teszteli, hogy bizonyos járatok jegyvizsgáló nélkül közlekedjenek. A Vasutasok Szakszervezetének képviselője úgy gondolja, ez... Teljes cikk