kapubanner for mobile

Megkapják a béremelést az állami vállaltok dolgozói

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Megkapják a következő három évben a 30 százalékos béremelést az állami vállalatok - így a Posta, a MÁV, a Volánok - dolgozói, akik nem a minimálbért vagy a garantált bérminimumot kapják, jelentette be Lázár János a csütörtöki kormányinfón. Összesen 230 állami vállalatnál emelkednek a bérek, amelyek visszamenőleg január 1-től hatályosak. Fónagy János a szükséges forrásigényt, amit a kormányzat közpénzből finanszíroz, is bejelentette.

Az állami vállalatoknál dolgozók idén kapják a legnagyobb mértékű béremelést. Ez cégtől függően 12-14 százalékot, majd jövőre 10 százalék körüli, majd 2019-ben újabb 5-8 százalékos bérfejlesztést jelent.

Az intézkedés mintegy százezer munkavállalót érint, az összes béremelés az állami szektorban pedig 100 milliárd forintba kerül, beleértve a pedagógusokat, az állami tisztségviselőket, az egészségügyi alkalmazottakat, a rendőröket, a kulturális és szociális szférában, valamint a felsőoktatásban dolgozókat.

A MÁV-csoport társaságainál 2017-ben 13 százalék, 2018-ban 12 százalék, 2019-ben 5 százalék lesz az emelés. Ez 36 ezer 800 dolgozót érint, a forrásigénye 13 milliárd 600 millió forint - sorolta Fónagy János, államtitkár.

A hét Volán-társaságnál 23 500 dolgozó kap idén 13 százalékos, majd a következő két évben 12 illetve 5 százalékos béremelést. A Magyar Postánál és leányvállalatainál az első évi emelés 14 százalékos, 33 ezer embert érint 8,7 milliárd forintos költséggel az első évben. A regionális víziközmű-társaságok idei 13 százalékos emelése 10,5 ezer embert érint, 4,5 milliárd forintos forrásigénnyel.

A kormány - közpénzből - idén 44 milliárd forintot, 2018-ban 48 milliárd, 2019-ben 28,5 milliárd forintot biztosít béremelésre.

Magyar Idők/Napi.hu
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek