kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Mennyit lehet keresni a legnagyobb könnyűzenei fesztiválokon?

A nyári diákmunkások között nagy a túljelentkezés a fesztiválos munkákra, főleg az olyan kiemelt eseményekre, mint a Sziget, a Volt, vagy a Balaton Sound. Sok egyetemista számára vonzó az ingyen bérlet, így akár önkéntes alapon is elvállalják a munkát - írja a Pénzcentrum.

images

A lap korábban arról is beszámolt már, hogy a kisebb fesztiválokon, mint az EFOTT-on, vagy a Fishing on Orfűn mennyit kereshet az, aki órabérben dolgozik, most arra keresték a választ, hogy a Sziget Kft. rendezvényein mennyit kapnak azok, akik nem önkéntes alapon végzik a munkát.

A Sziget Kft. sajtóosztályától megtudták, hogy alapvetően önkénteseket foglalkoztatnak, akik főleg információs, tömegirányító, pénztáros, autóirányító és informáló munkaköröket látnak el, de dolgoznak technikai területen, kempingeknél, parkolóknál, valamint IT- és kommunikációs feladatokat is ellátnak.

A szervezők fontosnak tartották hangsúlyozni, hogy az önkéntes program, nem egyenlő az ingyenmunkával. Szerintük az önkéntesség lényege a tapasztalatszerzés, tanulás, ismeretgyűjtés, kapcsolatépítés, gyakorlatszerzés.

Akik fizetős tevékenységet látnak el, azok órabére átlagosan 600 és 1200 forint között van.

A diákok elsősorban a jó hangulat miatt jelentkeznek fesztiválos munkákra, keményen kell dolgozniuk, de a szabadidejükben ők is fesztiválozókká válhatnak.

Pénzcentrum
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Valóban többet kereshetnek a 25 év alattiak, mint az idősebb munkavállalók?

A két évvel ezelőtt bevezetett 25 év alattiaknak járó szja-kedvezmény a mai napig viták tárgyát képezi: egyesek szerint motiváló erővel bírt és... Teljes cikk

551 100 forintos kezdőfizetéssel keres munkavállalókat az ALDI a Balatonhoz

AZ ALDI mintegy 100 szezonális új munkavállalót keres, a kezdőbér több mint bruttó 550 000 forint - olvasható a cég sajtóközleményében. Teljes cikk

2000 forint az átlagos diákórabér, nyáron pedig újabb emelkedésre lehet számítani

A diákok foglalkoztatása még az egyszerűsített foglalkoztatásnál (EFO) is kedvezőbb ez a megoldás a cégek számára. Teljes cikk