Megkezdődnek az elbocsátások a felszámolás alatt lévő Styl Ruhagyár Rt.-nél pénteken, a gyár azonban továbbra is teljesíteni fogja megrendeléseit, a termelés folyamatos.
Kedden délben tartotta első egyeztető megbeszélését a ferihegyi nemzetközi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Rt. menedzsmentje illetve sztrájkbizottsága. A követelések mibenlétéről egyelőre nem nyilatkoztak az érintett felek.
A német HVB bank 2-2,5 ezres létszámleépítést tervez, Németországban. Eszerint németországi állományát közel tizedével is csökkentheti, a hírek szerint nem a közvetlen ügyfélszolgálatban.
Sanghajban megkezdődtek a tárgyalások a Rover MG elnöksége és a cégbe invesztáló kínai befektetők között. Ha a megállapodás megszületik, akkor a Shanghai Automotive Industry Corp. (SAIC) 70 százalékos részesedést vásárol a brit cégben - írja a BBC.
Felmentette hétfőn Belénessy Csabát és Borsány-Gyenes Andrást a Duna Televízió alelnöki tisztségéből az intézmény élére néhány nappal korábban megválasztott Cselényi László elnök.