Nem vették fel a munkát pénteken a dél-koreai Hyundai Motor autógyártó óriásvállalat szakszervezetekben tömörült dolgozói, a közel 40 ezer alkalmazott mintegy 80 százaléka, így próbálván elérni, hogy nagyobb bért kapjanak és munkahetüket öt napra csökkenjen.
A bátonyterenyei Hammer-Hungária Bt.-t 160 dolgozójának munkabérével április óta tartozik a cég - közölte a cég végelszámolója. A Nógrád megyei varroda német tulajdonosai május 31-én kérték a végelszámolást, miután két héttel korábban elszállították a félkész és késztermékeket, és bezárták az üzemet - tájékoztatott Házy Tamás.
Az Audi Hungaria Motor Kft. a tavalyihoz hasonló értékű, több mint 250 millió eurós beruházást valósít meg az idén Győrött - jelentette be szerdán sajtótájékoztatón Jürgen Lunemann, a társaság ügyvezető igazgatója. Elmondta: új gyáregység építését kezdik meg rövidesen, ahol a négyhengeres dízelmotorokhoz állítják majd elő a hajtókarokat, amelyekből az egy év múlva már működő üzemben naponta 12 ezer készül.
Egy különleges üzleti könyv jelent meg a napokban Digitális sikertörténetek címmel.