kapubanner for mobile

10 százalékkal bővülő beruházások a második negyedévben

A nemzetgazdasági beruházások volumene 2004. II. negyedévében - az előzetes számítások alapján - 10,0%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévhez képest - a szezonálisan kiigazított index szerint - a nemzetgazdasági beruházások volumene 3,6%-kal csökkent a kiugróan magas első negyedévi teljesítményérték következményeként. A 2004. II. negyedévi beruházások teljesítményértéke 894,3 milliárd forint volt. 2004 első félévében összesen 1521,9 milliárd forintot költöttek beruházásra, így azok volumene 13,5 %-kal nőtt - közölte ma a Központi Statisztikai Hivatal.

A beruházási tevékenység II. negyedévi 10,0%-os növekedésén belül az építési beruházások 18,6%-kal, míg a gépberuházások 1,2%-kal emelkedtek. A beruházások teljesítményértékének 10,0%-os növekedése elsősorban a lakásépítést is magában foglaló, közel egyharmad súlyt képviselő ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás nemzetgazdasági ág 29,4%-os, és a közel egynegyed súlyt képviselő feldolgozóipar nemzetgazdasági ág 21%-os növekedéséből származik. A lakásépítés bővülése mind az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás nemzetgazdasági ág beruházásainak növekedésében, mind pedig az építési beruházások összességének bővülésében meghatározó. A feldolgozóiparban kiemelkedő a vegyipari ágazatok, valamint a járműgyártás beruházásainak expanziója.

A kisebb súlyt képviselő nemzetgazdasági ágak közül a mezőgazdaság beruházásai 38,1%-kal elmaradtak a tavalyi év azonos időszakához képest. A mezőgazdasági beruházások értékét alapvetően befolyásoló támogatási rendszer az EU-csatlakozás következtében megváltozott, a támogatható beruházások köre leszűkült, értéke jelentősen csökkent. Kismértékű csökkenést regisztráltunk a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás (4,9%), az oktatás (3,3%), az egyéb közösségi, személyi szolgáltatás (0,1%) és a pénzügyi tevékenység (0,6%) nemzetgazdasági ágak beruházásaiban, míg az átlagos növekedéshez közeli a villamosenergia-, gáz-, gőz- és vízellátás (10,3%), a kereskedelem, javítás (8,6%) és az építőipar (6,2%) beruházásainak bővülése.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek