kapubanner for mobile

11 millió EU állampolgár a létminimum alatt

Míg 2002-ben hozzávetőlegesen 11 millió uniós munkavállaló élt a létminimum alatt, addig ma már ez a szám elérte a 14 milliót - olvasható az Európai Unió statisztikai hivatalának legfrissebb felmérésében. A szegénység korcsoportonként eltérő az egyes országokban.

Négy év alatt három millióval növekedett az Unióban dolgozó létminimum alatti összegből élő emberek száma, a hozzátartozókkal együtt pedig még ennél is több, mintegy 20 millió fővel számolhatunk - jelentette a napokban az Unió statisztikai hivatala.

A kimutatásból kiderült, hogy a szegénységben élők tábora korcsoportonként eltér az egyes országokban, így megoszlásukat tekintve Hollandia, Litvánia, Szlovákia és Luxemburg fiataljai közül kerülnek ki a legtöbben. Itt a 16 évese között akadt a legtöbb létminimum alatt élő az Unióban, nem úgy, mint Görögországban, Olaszországban, Írországban és Portugáliában, ahol az idősebb, létminimum alatt élők vannak a legtöbben az EU-ban.

A felmérés összesítése szerint a 2001-es becsült adatok -tehát a 11 millió munkavállalót eredményező kimutatás- az Európai Unió össz-népességének 6 százalékát teszi ki.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek