15 milliárd forintra lehet pályázni a GINOP plusz program munkahelyi képzés harmadik szakaszában
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat100 százalékos támogatást kapnak azok a cégek, ahol a munkavállalók a zöldátállást, fenntarthatóságot támogató képzésekben vesznek részt.
A márciusban 70 milliárd forint kerettel induló munkahelyi képzéseket támogató GINOP plusz program újabb, harmadik szakaszában 15 milliárd forintra lehet pályázni minden vármegyéből, és a fővárosból - hangsúlyozta Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán. Elmondta, a keret további része az év második felében nyílik meg, és tartalékolnak jövő évre is. Felidézte, hogy az első két szakaszban mintegy 25 ezer munkavállalónak biztosítottak képzést nagyjából 2000 vállalatnál, a márciusban nyíló harmadik szakaszban a kedvezőbb feltételei révén ennél több részvételre számítanak.
Ismertette, hogy újdonság a korábbiakhoz képest, hogy az egyetemhez kötődő szakmai képzéseknél a munkavállalók mikrotanúsítványt kapnak, amelyeket egyetemi tanulmánynál kreditre válthatnak. Újdonság az is, hogy azok az energiaintenzív vállalatok, ahol a munkavállalók a zöldátállást, fenntarthatóságot támogató képzésekben vesznek részt, 100 százalékos támogatást kapnak. A programmal szeretnék javítani a magyar gazdaság munkaerőpiaci hatékonyságát, és segíteni, hogy a vállalatok egyre jobb gyártási technológiával működjenek - emelte ki az államtitkár, megjegyezte, Magyarországon a gyártási csúcstechnológia a világ élvonalában van.
A műsorban az államtitkár szólt arról is, hogy az Európai Unió nem adott forrást Magyarországnak az Erasmus programra. Ezért elindult a megújuló egyetemek nemzetközi csereprogramjait segítő Pannónia Program tízmilliárd forint kerettel, amelyben 8 ezer magyar diák tud a világ vezető egyetemeire eljutni. Az egyetemek február végén, március elején megkapják a kellő forrást, a diákok tavasszal jelentkezhetnek, szeptembertől pedig a világ vezető egyetemein vehetnek részt néhány hetes, de akár egy szemeszteres képzésen is emelt ösztöndíjjal. A külföldi képzés teljes idejét a magyar egyetem elismeri - hívta fel a figyelmet az államtitkár. Hankó Balázs a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, a munkahelyi képzési program célja, hogy olyan készségeket, kompetenciákat kapjanak a munkavállalók, amelyekkel növelni lehet a gyártás, a termelés hatékonyságát, és erősíti az innovációs folyamatot. A program révén nemcsak munkahelyeket őriznek meg, de újakat is teremtenek, cél, hogy minél többeket bevonzzanak a munkahelyekre - tette hozzá azt államtitkár.
MTI
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?