"150 ezer ember jár jól az új bérrendszerrel"
A Fidesz olyan bérrendszert alakított ki, amelyben 150 ezer ember jól jár a 3 millió 800 ezer aktív keresőből - mondta Katona Tamás, az MSZP elnökségi tagja az MTI-nek vasárnap.
Az ellenzéki politikus szerint 290 ezer forintos jövedelemig "mindenki rosszul járt", csökkent a nominális keresete, márpedig a munkavállalók 80 százaléka ebbe a kategóriába tartozik. A 350 ezer forint alatt keresők nominális nettó keresete ugyan nem csökkent, de a reálkeresetük igen, és igazán jól az a 150 ezer munkavállaló járt, aki havi 500 ezer forintnál többet keres, nekik ugyanis havi több mint 36 ezer forint nyereségük van - összegezte. Úgy fogalmazott: tulajdonképpen egy "fordított Robin Hood-adót" működtet a Fidesz, mivel az adójóváírás csökkentésével 120 milliárd forintot kivett a relatíve alacsonyabban keresők zsebéből és azt áttette a magas keresetűek zsebébe.
Azzal kapcsolatban, hogy a kormány bérkommandót hozott létre, kijelentette: az "pótcselekvés" és "tudomásul kell venni, hogy piacgazdaságban élünk, a béremelés célja pedig piacgazdaságban nem az, hogy az adórendszer hibáit korrigálja". "Félő, ha ki akarja kényszeríteni a kormány a béremelést, akkor az azzal a veszéllyel jár, hogy lesznek, aki elveszítik emiatt a munkájukat" - szögezte le.
Népszabadság/MTI
Azzal kapcsolatban, hogy a kormány bérkommandót hozott létre, kijelentette: az "pótcselekvés" és "tudomásul kell venni, hogy piacgazdaságban élünk, a béremelés célja pedig piacgazdaságban nem az, hogy az adórendszer hibáit korrigálja". "Félő, ha ki akarja kényszeríteni a kormány a béremelést, akkor az azzal a veszéllyel jár, hogy lesznek, aki elveszítik emiatt a munkájukat" - szögezte le.
Népszabadság/MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?