kapubanner for mobile

2,7 milliárd forint kétezer álláskeresőre

Mintegy 2,7 milliárd forintot fordítanak Baranya megyében a foglalkoztatás növelésére, a pénzből több mint kétezer baranyai álláskereső elhelyezkedését segítik - az erről szóló foglalkoztatási paktumot a Baranya Megyei Önkormányzat (BMÖ) és a megyei kormányhivatal.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból finanszírozott pályázat munkaerő-piaci keresletre alapozott képzési és elhelyezkedési lehetőséget biztosít - hangzott el az aláírást megelőző sajtótájékoztatón.

Nagy Csaba, a BMÖ közgyűlésének elnöke kiemelte: a programba 2032 főt vonnak be, az álláshoz jutók számának el kell érnie az ezret, illetve a támogatási projekt lezárása után hat hónappal még legalább 500 embernek kell dolgoznia.

A Baranya tíz járásából kilencet érintő programról elmondta: jelentősen kívánják növelni a foglalkoztatást a sellyei, siklósi és hegyháti járásban, amelyekben az álláskeresők száma jóval meghaladja az országos átlagot.

Nagy Csaba szerencsésnek nevezte, hogy a megyei önkormányzat látja a baranyai fejlesztésekből keletkező munkaerőigényeket. Jelezte, a programba bevonják a foglalkoztatókat és kamarákat, civil szervezeteket is.

Horváth Zoltán megyei kormánymegbízott elmondta, Baranyában 16 ezer álláskeresőt tartanak nyilván, miközben 7900 állást ajánlanak a szervezetek. Kifejtette: a munkaerő-piaci kereslet és kínálat nem talál egymásra, ezért a paktumban a szakképzések szerepe felértékelődik.

Az álláskeresők számára a munkakörök kipróbálását, illetve például a munkába járás költségeit tudják biztosítani - jegyezte meg Horváth Zoltán, aki hozzátette, amennyiben a megyei munkanélküliségi rátát sikerül a jelenlegi 9,2 százalékról 3-4 százalékra mérsékelni, elmondható, hogy Baranyában megvalósul a teljes foglalkoztatás.
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, a NAV most videóval is segít

Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk

Így változhat a 3%-os hitel a külföldi magyaroknak

A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk

Hathavi fegyverpénz kapnak a MÁV-csoport biztonsági dolgozói

Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk