2008-ban is Gyurcsány lesz a kormányfő
A FigyelőNet által megkérdezett szakértők szerint az év kulcskérdése a népszavazás lesz, amelynek az összes politikai erő számára van tétje. A politológusok ugyanakkor nem valószínűsítik Gyurcsány Ferenc bukását, igaz, népszerűségének emelkedését sem. A tiltakozások és sztrájkok valószínűleg alábbhagynak, és 2008 nem lesz az új erő térnyerésének éve sem.
Nem valószínű Gyurcsány leváltása
Szomszéd Orsolya szerint mindemellett Gyurcsány pozíciója is jelentősen meggyengült, ami azonban nem vezet automatikusan leváltásához. Ennek feltételei (reformok beérése, egy alternatív hatalmi centrum kialakulása, amelynek érdekében is áll a hatalom átvétele) egyelőre nem adottak. Valamely váratlan történés, vagy egy intenzív politikai esemény (például népszavazás, és egy óriási kormánypárti kudarc) azonban elindíthat előre nem látható folyamatokat az MSZP-n, illetve a koalíción belül véli a szakértő.
A Vision Consulting elemzője szerint a népszavazási kampány miatt 2008-ban igencsak felfokozott politikai hangulatra számíthatunk tavasszal, amelyet 2009-ben újabb választási kampány követ majd, akárcsak 2010-ben.
A népszavazás éve jön
2008-ban az egyik legfontosabb politikai esemény a Fidesz által kezdeményezett népszavazás lesz, amely komoly kockázatot jelent a kormány és a legnagyobb ellenzéki párt számára is fogalmazott lapunknak Gyulai Attila.
A Political Capital Institute elemzője hozzátette: Gyurcsány Ferenc az egészségbiztosításról szóló szavazással erősítette pozícióját, egy népszavazási vereség azonban újra, az eddigieknél is erőteljesebben billentheti ki pozíciójából a miniszterelnököt. Ez határozza meg az MSZP-n belüli erőviszonyok alakulását is, de legalábbis azt, hogy lesz-e olyan személy vagy csoport, amely a nyilvánosság előtt is konfrontálódik a miniszterelnökkel, alternatív kormányzáskoncepciót vagy programot kínálva véli Gyulai Attila.
A szakértő szerint a Fidesz számára a legnagyobb kockázatot nyilvánvalóan a nehezen teljesíthető, az érvényes és eredményes döntéshez szükséges részvétel, vagyis a mozgósítás jelenti majd. A népszavazás ugyanakkor bármi is lesz az eredménye nagy valószínűséggel az év legnagyobb részében meghatározó jelentőségű marad.
Gyengülnek a tiltakozások
Mindkét, lapunk által megkérdezett politikai szakértő egyetért abban, hogy bár tüntetések, utcai akciók továbbra is lehetnek, de ezek mérete és szerepe is csökkenni fog. Ahogy a mostani sztrájkok is megmutatták, hogy a tömeg nem feltétlenül mozgosítható. Elsöprő erejű tömegmegmozdulásokra várhatóan ezután sem kerül sor mondta Szomszéd Orsolya.
Nem tudna megkapaszkodni egy új erő
Egy új politikai erő, párt ugyan megjelenhet a politikai színtéren, arra azonban kevés esélye van, hogy komolyabb sikert elérjen véli Szomszéd Orsolya. A szakértő úgy gondolja, jelentős anyagi, és egyéb erőforrásokra lenne szüksége az eredményes szerepléshez, illetve egy "húzónévre", egy már ismert és hiteles politikusra, aki biztosítaná a támogatást a kezdetekben. Kívülről igen nehéz bekerülni a politikába, ez eddig egyetlen új szereplőnek sem sikerült. Azaz a pártrendszer átalakulására csak kivételes esetben kerül sor, az új pártok megjelenésének pedig komoly intézményes korlátai is vannak: például a magas belépési küszöb mondta a politológus.
Gyulai Attila szerint új politikai erő színrelépéséről várhatóan tovább folytatódnak a találgatások, de ez a ciklus közepén természetes, hiszen ilyenkor nő a pártokkal, a politikával való elégedetlenség. Ebből azonban nem lehet olyan következtetést levonni, hogy sikerük is lesz véli a szakértő.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?