kapubanner for mobile

3,3 milliárdot kapott Dél-Dunántúl

Közel 1,8 milliárd forintot nyert el a Terület- és Régiófejlesztési Célelőirányzat (TRFC) forrásaiból a Dél-Dunántúli Régió. A benyújtott 213 pályáműből 78 volt eredményes, s ezek benyújtói a támogatással 3,3 milliárd forint értékű beruházást valósítanak meg.

Április elején a Regionális Fejlesztési Tanácsok pályázatot hirdettek vissza nem térítendő támogatás elnyerésére a Terület- és Régiófejlesztési Célelőirányzat (TRFC) decentralizált területfejlesztési programok régiós keret terhére.

A támogatás céljai között egyebek mellett a munkahelyteremtő vagy -megőrző beruházások megvalósítása, a kistérségek közúthálózati, termelő infrastrukturális, és turisztikai szolgáltatásainak a fejlesztése, valamint közmunkaprogramhoz kapcsolódó eszközbeszerzés, egészségügyi, oktatási szociális ellátás javítása szerepeltek.

A két ütemű pályázat első fordulójában három megyéből - a rendelkezésre álló 1,9 milliárd forint forrásra - összesen 213 pályamunka érkezett, 5,5 milliárd forint támogatási igénnyel. Ebből a területi Regionális Fejlesztési Tanács 78-at talált eredményesnek, melyek közel 1,8 milliárd forint támogatást nyertek el. A 33 Somogy megyei nyertes 490 millió, a 26 Baranya megyei 765 millió, a 19 Tolna megyei pedig 514 millió forinthoz jutott. A nyertesek a megítélt támogatás jelentős részét még ebben az évben megkapják, míg kisebb hányadát az elkövetkező két évben használhatják fel.

A pályázat második ütemének május végi határidejéig 27 pályamű érkezett, ezek elbírálása még tart. Eredményt szeptemberben hirdetnek, így akkor derül ki, hogy a nyertesek között szétosztható 174 millió forintos támogatásból hányan részesülhetnek, s általuk milyen újabb fejlesztések indulhatnak el a régióban.

A támogatás egyébként vissza nem térítendő forrás, valamint kamattámogatás formájában is igénybe vehető. Nagysága az igénylés jogcímétől, a területi besorolástól és a pályázó jogi személyétől függően a fejlesztés összeg 30-90%-a között mozog. Az első részhatáridők április 15 és május 31-e voltak, a pályázat benyújtásának végső határideje azonban augusztus 31-e.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek