30 százalékkal növelte a horvát kormány a külföldi munkavállalók kvótáját
A horvát kormány harminc százalékkal, 65 ezer 100 főre növelte a nem uniós országokból érkező külföldi munkavállalók részére rendelkezésre álló kvótát, így jövőre 20 ezer 331 munkavállalási engedéllyel többet ad ki, mint 2018-ban - írja az MTI.
A legtöbb engedély az építőiparra, a turizmusra, a vendéglátóiparra és a közlekedési szektorra vonatkozik, mert ezekben a szakmákban van a legnagyobb a munkaerőhiány.
Marko Pavic, munka- és nyugdíjügyi miniszter a lépést azzal indokolta, hogy így akarják biztosítani a beáramló munkaerő stabilitását, valamint támogatni a gazdasági növekedést. A horvát kormány 2019-ben 2,9 százalékos GDP-növekedéssel számol.
Kiemelte: ugyanakkor azon is munkálkodnak, hogy teljes mértékben aktiválják a helyi munkaerőt a kormány által indított kampányprogramokkal. Horvátországban jelenleg 147 ezer munkanélkülit tartanak nyilván és valamivel több mint 20 ezer betöltetlen munkahely áll rendelkezésre. A munkanélküliek elhelyezkedésének elősegítésére eddig 4,5 milliárd kunát (197 milliárd forint) költött a kormány - emlékeztetett a miniszter.
Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő nemrég arról beszélt, hogy a kormány erőfeszítései ellenére Horvátország a "legversenyképtelenebb országok közé tartozik az úgynevezett új Európában". Figyelmeztetett az egyre növekvő munkaerőhiányra, amely szerinte a kivándorlás következménye. Mint mondta: 2051-ig Horvátország elveszíthet 1,1 millió lakost a 2011-es népszámlálási adatokhoz képest, amely szerint Horvátországnak valamivel több mint 4 millió lakosa van.
"Amennyiben folytatódik a jelenlegi demográfiai trend, a munkaképes lakosság 1,8 millió főre zsugorodik: a 14 évesnél fiatalabbak száma 49,1 százalékkal, a munkaképes korú lakosság száma 36,5 százalékkal csökken, míg az idősebb népesség száma 24,4 százalékkal nő" - húzta alá.
Szakértők szerint a demográfiai problémák megoldásának hanyagolása miatt a nyugdíjrendszer, a munka- és az egészségügyi rendszer összeomlása fenyeget az országban.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?