kapubanner for mobile

37 ezer romát vezettek vissza a munka világába

A kormányváltás óta mintegy 36-37 ezer munkanélküli romát sikerült visszavezetni a munkaerőpiacra - mondta Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke csütörtökön egy hajdúböszörményi konferencián.

images

Kifejtette, a kormány és az ORÖ 2010-ben azt vállalta, hogy százezer munkanélküli romát vezet vissza a munkaerőpiacra. Farkas úgy fogalmazott: "habár a jövedelmek még nem mondhatók magasnak, mégis több, mint a segély, és legalább nem otthon ülnek az emberek." A szintén 2010-ben vállalt tízezer érettségizett és ötezer diplomás roma képzésének teljesüléséhez tavaly intézményfenntartást is vállalt az önkormányzat.

A Debreceni Egyetem Hajdúböszörményben működő, Lippai Balázsról elnevezett roma szakkollégiumának rendezvényén Farkas Flórián bejelentette: idén szeretnék egy felsőoktatási intézmény működtetését is átvenni. Reményeik szerint ezt még nyáron sikerül elérniük, de legkésőbb jövő év elejétől működtetnék - jegyezte meg.

Kiemelte, hogy az ORÖ által átvett intézményekben nem bocsátottak el pedagógusokat, nem cserélték le a tanárokat.

A roma szakkollégiumok hallgatóinak arra hívta fel a figyelmét, hogy nem elég bekerülni az oktatásba, azt el is kell végezni, és utána jön csak az a munka, amely hatalmas társadalmi felelősség is egyben: példát kell mutatni a hazai cigányságnak. ""Nem elég a diploma, szorgalmasnak kell lennetek, és nem árt, ha ész is van" - hangoztatta a politikus.

Farkas szerint a cigányság helyzete csak akkor javulhat, ha a romák bekapcsolódnak sorsuk alakításába.

A konferencia egyben a nyitórendezvénye is a Lippai Balázs roma szakkollégium Ötágú síp című projektjének. Ennek során két és fél év alatt húsz hallgató tehetséggondozása valósul meg mentorok segítségével, 160 millió forintos uniós támogatás felhasználásával.

Magyar Nemzet/MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek