410 forintos minimálbér-emelés Csehországban
A cseh kormány csütörtökön 45 koronával 8000 ezer koronára (nagyságrendileg 410 forinttal, 72 937 forintra) emelte a havi minimálbért.
A munkáltatók előzőleg a minimálbér változatlanul hagyását követelték, a szakszervezetek 545 koronás emelést akartak. A nyári parlamenti választásokra készülve az előző, szociáldemokrata kormány már meredeken emelte a minimálbért, ezért a mostani döntés csak afféle fölkerekítés lehetett, mondta a cseh munka- és szociális ügyi miniszter, Petr Necas a határozatot kommentálva. Az emelés január elsején lép életbe. Nagyobb emelés az alacsony képzettségűek foglalkoztatását veszélyeztetné több ágazatban, a textilipar akár meg is szűnhetne, mondta a miniszter.
A CMKOS szakszervezeti központ elnöke, Milan Stech azt mondta, hogy a csütörtöki döntés a kormány első, világosan dolgozóellenes intézkedéseinek egyike, és növelni fogja a különbséget a kis és a nagy jövedelműek között. A szakszervezetek 8500 koronás minimálbért követeltek, azzal érvelve, hogy a minimálbér ne legyen kisebb, mint az átlagbér 40 százaléka. Az átlagbér közel 20 ezer korona volt a harmadik negyedévben.
Az előző kormány januárban 7185 koronáról 7570 koronára emelte a minimálbért, és júliusban tovább emelte, 7955 koronára.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?