5,9 százalékos munkanélküliség
A 2004. június-augusztusi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 904 ezer fő, a munkanélküliek száma 247 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 5,9% volt.
2004. június-augusztus közötti időszakban a 15-74 éves népesség 53,8%-a volt jelen a munkaerőpiacon, ebből 3 millió 904 ezren foglalkoztatottként, 247 ezren pedig munkanélküliként. A nemzetközi összehasonlításban használt, 15-64 évesekre számított foglalkoztatási ráta 56,8%, a hazai nyugdíjszabályok szerinti 60,1% volt. (2003-ban a 15-64 éves népesség foglalkoztatási rátája az EU-15-ben
64,4%, az EU-25-ben 62,9% volt, mely utóbbi csoporton belül Magyarország 57%-os értékénél csak Lengyelország, Olaszország és Málta hasonló mutatója alacsonyabb.)
2004 eddig eltelt időszakát a foglalkoztatottság stagnálása jellemzi. Az év első nyolc hónapjában a foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3 millió 894 ezer főnek felelt meg, ami lényegében megegyezik az előző év azonos időszakival (3 millió 902 ezer fő). A 2003 június-augusztusi lokális foglalkoztatási csúcsnál az ez év azonos időszaki foglalkoztatotti létszám 38,9 ezer fővel alacsonyabb.
A munkanélküliek száma az éven belül összességében kismértékben csökkent, a változás azonban nem volt nagyobb a szezonális hatással indokolhatónál. A június-augusztusi munkanélküliségi ráta 5,9%, kettő tized százalékponttal magasabb az előző év azonos időszakinál. (A munkanélküliségi ráta az EU-15-ben az időszak középső hónapját jelentő 2004. júliusban 7,9%-ot, az EU-25-ben 8,8%-ot ért el.) A munkanélküliség vizsgált időszaki alakulása részben a munkaerőpiacra újonnan belépő fiatalok álláskereséssel töltött idejének meghosszabbodásával hozható összefüggésbe, amit jelez, hogy a 15-24 éves fiatalok munkanélküliségi rátája 16,3%-ra változott, azaz 3,1 százalékponttal nőtt a bázisidőszaki értékhez képest.
(Az EU-15-ben a 15-24 évesek munkanélküliségi rátája az időszak középső hónapját jelentő 2004. júliusban 15,7%, az EU-25-ben 17,8% volt.)
A munkanélküliek 44,5%-a egy éve vagy annál régebben keresett állást, 1,6 százalékponttal több az előző év azonos időszakinál. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,5 hónapnak felelt meg.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?