8,1 százalékkal emelkedett a nettó átlagkereset
Márciusban a versenyszférában dolgozók bruttó keresete 5,3 százalékkal, a költségvetési szférában dolgozóké 8,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért értéket. A márciusi nettó keresetek 8,1 százalékkal haladták meg a 2004. azonos időszakit - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal honlapján. Az év első három hónapjában a versenyszférában a bruttó nominális átlagkereset 6,5 százalékkal, a nettó átlagkereset 8,0 százalékkal emelkedett. A költségvetés területén - az ez évben egységesen januárban fizetett egyhavi külön juttatás miatt - a bruttó átlagkereset 27,6 százalékkal, a nettó átlagkereset 25,2 százalékkal növekedett. A nemzetgazdaságban összességében mind a bruttó, mind a nettó átlagkereset 13,7 százalékkal, a reálkereset pedig (a fogyasztóiár-index 3,6 százalékos növekedése mellett) 9,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Márciusban a versenyszférában dolgozók bruttó keresete 5,3 százalékkal, a költségvetési szférában dolgozóké 8,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszaki értéket, ez nemzetgazdasági szinten 6,3 százalékos növekedést jelent. A márciusi nettó keresetek 8,1 százalékkal haladták meg a 2004. azonos időszakit, ez 4,4 százalékos reálkereset-növekedésnek felel meg.Még kevesebben dolgoznak a költségvetési intézményeknélA versenyszférában 2005. január-márciusban 0,6 százalékkal nőtt a létszám, míg a költségvetési intézményeknél összességében 1,4 százalékos volt a létszámvesztés. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete az év első negyedévében 160 000 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 140 000 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 208 300 forintot kerestek.A nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten 103 900 forint volt január-márciusban (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 74 600 forint, a szellemi foglalkozásúaké 137 300 forint), 13,7 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest, amiben szintén fontos szerep jutott a kifizetések átütemezésének. A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 167 400 forint volt, 13,6 százalékkal több az előző év azonos időszakinál. A munkajövedelem kereseten felüli része januártól márciusig munkavállalónként átlagosan 4,4 százalék volt. [origo]Korábban:9,4 százalékkal nőttek a nettó keresetekNegyedével nőttek a nettó keresetek1 százalékkal csökkent a reálkereset Az [origo] kiadója a T-Online Magyarország Rt. © Minden jog fenntartva
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
További cikkek
Kutatás: csak napi 2-3 órát tudnak koncentráltan dolgozni a munkavállalók, ez az oka
Egy friss kimutatás szerint egy átlagos munkavállaló évente kétszer annyi megbeszélésen vesz részt, mint két évvel ezelőtt, ami a koncentrált... Teljes cikk
Magyar ápolók napja: tisztelgés azok előtt, akiknek az emberség lett a hivatása
Az egészségügyi ápolók munkája óriási jelentőségű - mondta az Észak-pesti Centrumkórház - Honvédkórház főigazgatója a magyar ápolók napja... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben