kapubanner for mobile

A balti országokban lehet cégvezető a nőkből

Az Európai Unióban a nők többnyire jobban képzettek, mint a férfiak, ám ez nem tükröződik sem beosztásukban, sem a fizetésükben. Miközben a diákoknak 55 százaléka nő, a vezetői beosztásokban arányuk még az egyharmadot sem éri el, s fizetésük átlagosan 15 százalékkal kevesebb, mint a férfiaké - derül ki az Eurostat hétfőn közzétett adataiból.

A legtöbb női vezető a balti államokban volt a felmérésben ismertetett tavalyi második negyedévre vonatkozó adatok szerint: Lettországban 44 százalék, Litvániában 43 százalék, Észtországban 38 százalék. A női vezetők aránya Cipruson (13,6 százalék), Máltán (14,5 százalék) és Dániában (23 százalék) a legkisebb.

Nagyok az eltérések a fizetésekben is a férfi kollegákhoz képest: Cipruson, Észtországban és Szlovákiában 25 százalékkal keresnek kevesebbet a nők, mint a férfiak, Máltán, Portugáliában és Belgiumban viszont csak 4-6 százalék a különbség. Az eltérés a képzettséggel nem magyarázható meg, mivel tavaly az EU tagországaiban a 20-24 éves korosztályba tartozó nők 80 százalékának volt legalább középfokú végzettsége, míg a férfiaknál ez az arány 75 százalékot tett ki.

Egy másik kutatás szerint régiós összehasonlításban a magyar nők hátránya kisebb a munkaerő-piacon. Az 58 országot vizsgáló anyag a 24. helyre sorolta Magyarországot, ám a munkaerő-piaci érvényesülés tekintetében bronzérmesek vagyunk - derül ki a Világgazdasági Fórum (WEF) közelmúltban publikált adataiból. A hazai felső vezetők között körülbelül 20, a középvezetők között pedig 40 százalék a nők aránya - vélekednek a hazai helyeztet illetően a szakemberek.

A hazai társadalom, illetve üzleti élet kevésbé konvencionális, mint általában a nyugat-európai országoké, így lehetséges, hogy a munkaerő-piaci érvényesülés vizsgálatakor Magyarország a harmadik helyre került. A magyar nők kreativitása, munkához való hozzáállása, minőségorientáltsága és precizitása teszi alkalmassá őket a vezetői posztokra, ahol főleg a marketing és a pénzügy területén jók a karrierépítési lehetőségeik.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek