A brazil légisztrájk megbénította a forgalmat
Nem szállhatott fel péntek éjjel egyetlen repülőgép sem Brazília reptereiről, mert sztrájkba léptek a légiirányítók - közölte a szakma dolgozóit tömörítő szakszervezet elnöke. Latin-Amerikai legnagyobb államának mind a 67 kereskedelmi repülőterén leállították a felszállásokat, de az érkező gépek rendben leszállhattak.
Országszerte több ezer utas ragadt a reptereken - közölte a Globo brazil kereskedelmi tévécsatorna. Akadtak, akik több mint négy órát voltak kénytelenek egy-egy gép fedélzetén rostokolni a kifutópályán.
Brazíliában az elmúlt hónapokban állandósultak a kisebb-nagyobb fennakadások a légi közlekedésben, mert a repülésirányítók lassító sztrájkot folytatnak, "az előírásoknak megfelelően" végzik munkájukat, hogy felhívják a figyelmet szerintük kedvezőtlen munkaügyi helyzetükre.
A brazil tömegtájékoztatás szerint a repülésirányítók emellett meg akarják akadályozni, hogy őket tegyék felelőssé azért a tavaly szeptember végi légi katasztrófáért, amelyben a GOL brazil légitársaság Boeing utasszállító gépe az őserdő fölött összeütközött egy kisrepülőgéppel, és lezuhant. Az utasszállítón tartózkodó mind a 154 személy életét vesztette. Ez volt a dél-amerikai ország történetének legsúlyosabb légi balesete.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?