A brit kormányból is bírálják a bevándorláspolitikát
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA brit kabinet egyik magas rangú tagja bírálta hétfői nyilatkozatában saját kormánya EU-bevándorlási retorikáját.
Ken Clarke, a kormányzó Konzervatív Párt egyik legtekintélyesebb veteránja, aki jelenleg tárca nélküli miniszterként a kormány utazó külkereskedelmi követeként tevékenykedik, a Financial Timesnak kijelentette, hogy az uniós társállamokból érkező munkavállalók "pozitív módon járulnak hozzá" a brit gazdaság teljesítményéhez, és jelenlétük "sokkal izgalmasabb, egészségesebb társadalom" kialakulásához vezetett.
Hozzátette: véleménye szerint nem igaz, hogy az Európai Unió "elfogadhatatlan mértékű bevándorlási hullámért" lenne felelős.
Clarke - aki korábban a pénzügyminiszteri, a belügyminiszteri és az igazságügy-miniszteri tisztségeket is betöltötte - e kijelentetésével nyíltan ellentmondott David Cameron miniszterelnök többször is hangoztatott álláspontjának.
Cameron legutóbb a BBC televíziónak adott évindító nyilatkozatában jelentette ki, hogy "az Európai Unió alapítói sem számolhattak olyan mértékű népvándorlással", amilyen az EU kelet-európai bővítése után nyugat felé megindult, ezért át kell alakítani az unión belüli szabad munkaerőmozgás szabályozását.
Cameron e véleményéhez az utóbbi hetekben csatlakozott az ellenzéki brit Munkáspárt több vezető képviselője is, akik egybehangzóan hibának nevezték, hogy a Labour vezette akkori brit kormány a 2004-es EU-bővítés után nem alkalmazta a keleti EU-tagok munkavállalóival szemben az átmeneti munkaerő-áramlási korlátozásokat.
A Konzervatív Párt vezette brit kormánykoalíció különösen a román és a bolgár munkavállalókkal szembeni átmeneti korlátozások január 1-jei lejárta óta hangoztatja folyamatosan London igényét az unión belüli szabad munkaerőmozgás újraszabályozására.
Ken Clarke a hétfői Financial Timesnak adott nyilatkozatában ugyanakkor kijelentette, hogy szabad mozgás nélkül lehetetlen piacgazdaságot működtetni.
A tekintélyes tory politikus "tipikusan jobbos nacionalista álmodozásnak" nevezte azt az elképzelést, hogy a retorikával "valahogy útját lehet állni" a külföldiek beáramlásának.
A londoni gazdasági napilap kommentárja szerint a statisztikák sem igazolják azokat az állításokat, hogy román munkavállalók beözönlése várható Nagy-Britanniába. A Financial Times adatai szerint 2007-ben, Románia EU-csatlakozásának évében több mint félmillióan távoztak az országból, 2012-ben azonban már csak 170 ezren, és ugyanabban az évben csaknem ugyanennyien haza is tértek.
A Grafton nemzetközi munkapiaci tanácsadó cég romániai igazgatója, Robert Kicsi a Financial Timesnak kijelentette: "több mint túlzás", hogy Romániából "tömeges kivándorlás" várható Magy-Britanniába. "Ez egyszerűen nem igaz, nem tapasztaltuk, és nem is várjuk román munkavállalók masszív áttelepülését Nagy-Britanniába" - mondta a szakember a brit lapnak.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?