kapubanner for mobile

A brit pénzügyi vezetők bíznak a jövőben

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Bizakodóbbak, mint valaha az Egyesült Királyságban működő nagyvállalatok pénzügyi vezetői. A Deloitte jelentéséből az is kiviláglik, hogy a cégek a válságot maguk mögött hagyva a jövőbe tekintenek és bár a gazdaság még nem a régi, a helyzet javulni látszik, adja hírül a BBC alapján a Világgazdaság.

A felmérésben résztvevő vezetők 48 százaléka azonban úgy nyilatkozott, hogy idén a gazdaság jelenti számukra a legnagyobb gondot, véleményük szerint az élénkülés gyenge lesz - idézi a felmérést a BBC.

Az Egyesült Királyság rekord ideje, hat negyedév óta szenved a recessziótól, de az előzetes vélemények szerint 2009 utolsó három hónapjában kilépett a válságból. Ian Stewart, a Deloitte vezető közgazdásza úgy véli, a pénzügyi vezetők ráébredtek arra, hogy figyelmüket a készpénzre, a költségekre és a befektetői bizalomra kell fordítaniuk.

BBC/Világgazdaság
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek