A cseh főnökök szerint a korrupció indokolt is lehet
Cseh vállalatvezetők szerint ha a korrupció sérti a vállalati érdeket, akkor mindenképp elítélendő, de ha az ügylet a vállalat javára válik, akkor bizonyos mértékig elfogadottnak kell tekinteni.
A GfK kutatóintézet a Transparency International részére készített felmérést az országban. A cseh vállalatvezetők többsége a korrupciót eleve az állami megrendelések világával kapcsolta össze, és a megkérdezettek többsége mondta azt, hogy a rendelés sorsa gyakran már a tenderek meghirdetése előtt eldől.
A fenti körülményeket figyelembe véve, azoknak a cégeknek, amelyek talpon kívánnak maradni hasonlóan kell eljárniuk - véli a megkérdezett cégvezetők fele. A korrupció ilyen formáját is elutasítók negyven százalékos arányt képviseltek. Ebből következően a megkérdezettek négyötöde szerint a nem etikus vállalkozói magatartás inkább előnyt jelent az üzletben. A főnökök szerint egyébként azok a cégek, amelyek kapcsán megvesztegetés merül fel, gyakran jobb gazdasági eredményeket produkálnak, és ez esetenként ellensúlyozza az üzleti hírnevük károsodásából származó hátrányokat is.
Némileg másképp látják a helyzetet a Csehországban tevékenykedő brit vállalatvezetők, akik szerint a vállalat renoméján esett csorbánál csak egy háborús helyzet árt többet az üzletnek. Fontosnak nevezték a pozitív modellt, a vállalati és az állami vezetés szintjén is. A britek inkább hajlanak arra, hogy a vállalkozásoknak legyen belső etikai kódexük, s esetükben a normák írásba foglalása gyakoribb is, mint a cseheknél.
Menedzsment Fórum

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?