A diplomások még jelentkezhetnek a felsőoktatásba
A főiskolai diplomával rendelkezők még március 19-ig jelentkezhetnek a felsőoktatásba és a mesterképzések vagy a kiegészítő képzések között válogathatnak. A többieknek már csak az augusztusi pótfelvételi maradt.
Az eredetileg március 15-i határidő az ünnep és a hosszú hétvége miatt tolódott március 19-re, hétfőre. Eddig lehet elküldeni a jelentkezést a felvételi tájékoztatóban K-val vagy M-mel jelölt képzésekre. Alapképzésre, egységes, osztatlan képzésre, felsőfokú szakképzésre, valamint diplomásoknak meghirdetett alapképzésre február 15. után nem lehet jelentkezni. Aki mégis szeretne bekerülni a felsőoktatásba, az a nyári pótfelvételin még próbálkozhat, igaz, akkor már csak néhány szak költségtérítéses képzésére lehet jelentkezni.
A kiegészítő alapképzések helyét előbb-utóbb a mesterképzések veszik át. Most azonban még jelentkezhetnek azok, akiknek főiskolai végzettségük van és egyetemi diplomát szeretnének ugyanazon a szakon, illetve akik a diplomájukra épülő tanári képzésben szeretnének részt venni.
Egyre több lesz a mesterszak
A mesterképzés is a diplomások számára nyitott. Elsősorban a bachelor végzettségű hallgatókat várják, belőlük azonban még kevés van, mivel csak idén végez az első, 2004-ben indult évfolyam. 2006-ban azonban már csak bachelor szakokat indíthattak az egyetemek és a főiskolák, és ezzel párhuzamosan megkezdődött a mesterszakok akkreditációja is.
A kiegészítő képzéssel szemben mesterszakra nem csak az ugyanolyan végzettségűek jelentkezhetnek. A szabad bölcsészet alapszakosok például választhatnak a filozófia, a kommunikáció és médiatudomány vagy akár a művészettörténet mesterszakok között. Aki viszont mechatronikai mérnök mesterszakra menne, annak az a legjobb, ha ugyanolyan alapdiplomája van, igaz, sikerrel jelentkezhetnek a villamosmérnöki, energetikai mérnöki, vagy a mérnök informatikus végzettségűek is, ha megvannak a kért kreditpontjaik. Míg az alapszakokra egységesek a jelentkezési feltételek, a mesterszakokon az intézmények állapítják meg azokat, ezért érdemes böngészni az intézményi honlapokat. Az Országos Felsőoktatási Információs Központ honlapján, a Felvi.hu-n pedig szakkereső is működik azoknak, akik nem tudják, a végzettségükkel milyen mesterszakon folytathatják tanulmányaikat.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?