kapubanner for mobile

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete béremelést, és jobb munkakörülményeket követel

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöksége meghirdetése óta figyelemmel kíséri a felsőoktatásbeli fenntartói, működési modellváltás fejleményeit. Információik szerint a küszöbön áll további intézmények bevonása a folyamatba, így a nemzeti felsőoktatási törvény újabb módosítása válik szükségessé a tavaszi parlamenti ülésszakon.

images

A szakszervezet szerint a jelenlegi törvényi feltételek nem nyújtanak megfelelő garanciát a közalkalmazotti jogállásból, illetve az oktatói státuszból fakadó többletjog és az egyetemi autonómia tartós megőrzésére.

Szükséges tisztázni és törvényileg rögzíteni, hogy az új modellben a fenntartó nem vonhatja el az intézmények szenátusainak korábban biztosított törvényes jogait - írják közleményükben.

A 2019 tavaszán lezajlott törvénykezés ismeretében és a Corvinus átalakulásának tapasztalatai nyomán az FDSZ elnöksége kéri a kormányzatot, hogy az érintett intézményekkel és érdekvédelmi szervezetekkel egyeztetve olyan jogszabály-módosításokat kezdeményezzen, amelyekkel javítja a modellváltás törvényi feltételeit a szerzett munkavállalói jogok és az egyetemi autonómia megőrzésének érdekében!

Az FDSZ autonómiát, a hazai bérszínvonalnak megfelelő fizetést, a fenntartható és érdekegyeztetésen alapuló munkakörülményeket követelnek.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek