A franciáknál is fellángolt a vita a 35 órás munkahétről
Miután a Bosch dolgozói a napokban beleegyeztek abba, hogy plusz fizetés nélkül heti egy órával növeljék munkaidejüket, Franciaországban is heves szópárbaj kezd kialakulni a 35 órás munkahét fenntartásának értelméről.
Mint ismert, a német cég Lyon melletti autóalkatrész gyártó üzemének 820 dolgozójának csupán két százaléka vetette el a tervezetet, 28 százalék tartózkodott, 70 százalék pedig beleegyezett abba. A változtatás révén egyrészt 35-ről 36 órára nő az egyheti munkaidő, másrészt egyéb intézkedések révén 12 százalékkal csökkennek a személyi költségek. Cserében a cég lemondott arról, hogy Csehországba telepítse át gyártását.
Az eset éles visszhangot váltott ki Franciaországban. A politikai baloldal, illetve a szakszervezetek egy része ragaszkodik a törvény által előírt 35 órás munkahéthez, mivel azt az évtizedek alatt kiharcolt szociális vívmányok egy részének tekinti.
Mint ismert, a jelenlegi 35 órás szisztémát az előző, szocialista kormány vezette be, felváltva az addigi 39 órás munkahetet. A módosítás célja többek között az volt, hogy több munkahely jöhessen létre.
Az eset éles visszhangot váltott ki Franciaországban. A politikai baloldal, illetve a szakszervezetek egy része ragaszkodik a törvény által előírt 35 órás munkahéthez, mivel azt az évtizedek alatt kiharcolt szociális vívmányok egy részének tekinti.
Mint ismert, a jelenlegi 35 órás szisztémát az előző, szocialista kormány vezette be, felváltva az addigi 39 órás munkahetet. A módosítás célja többek között az volt, hogy több munkahely jöhessen létre.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?