A kilépni készülők árulkodó magatartásjegyei
Árulkodó lehet a viselkedés is, az öltözködés is arról, hogy valaki távozni készül addigi munkahelyéről. A rendszerint apró jelek alapján is informálódhat munkatársa szándékairól elöljárója - derül ki a Neumann International AG igazgatójának az értékeléséből.
Egy vállalat, egy cég vezetője, bizonyos jelekből, akár hetekkel, hónapokkal előre tudhatja, ha egy dolgozó el akar távozni, ki akar lépni - állítja Deák Andrea, a Neumann International AG igazgatója.
Magyarország legnagyobb adatbázisú fejvadász cégének vezetője sokévi tapasztalat alapján gyűjtötte össze a távozás jól felismerhető jegyeit. Kétféleképpen reagáló dolgozó különböztethető meg, aki az átigazolás ötletével foglalkozik.
Az egyik típus részt vesz a cég hagyományos, általában heti rendszerességű értekezletein, de teljesen passzív, nem szólal fel, lélekben, már máshol jár, kivonulóban van.
A másik típus aktívan vesz részt a munkaértekezleteken, de csak kötözködik, arról beszél, hogy az adott munkát miért nem lehet elvégezni. Az öltözködés áruló jegyei, ha a dolgozó a kosztüm, vagy öltöny helyett egyre lezserebbül, "slamposabban", farmerben, sportosabb öltözékben jár be, a munkahelyi vezető, nem árt, ha gyanakodni kezd.
Ugyancsak a távozás gondolatára utal, hogy míg korábban a dolgozó szívesen ráhúzott, tovább maradt a munkahelyén, addig a munkaidő lejártakor felpattan és hazamegy. A késések is árulkodó jelek. Ha napközben egyre többet kéredzkedik valaki el orvosi vizsgálatra, valószínűsíthető, hogy interjúkra jár, vagy éppen betanulást kezdi új munkahelyén.
Deák Andrea véleménye szerint, ha ezeket a jeleket tapasztalja a munkahelyi vezető, bizton számíthat dolgozója távozására. Aki pedig menni akar, menjen - állítja a Neumann International AG igazgatója.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?