A költöző, a kötődő és a pénzhajhász
Azt nem várhatjuk el, hogy az ember minden áldott reggel áradó izgalommal induljon a munkahelyére. Ám nem kell ilyen szélsőséges esetben gondolkodni, hiszen az sem túl gyakori, hogy valaki kicsit is elégedett legyen a helyével. Ön vajon megbékélt a mostani szituációval vagy az álommelóról ábrándozik?
A nyugalmi helyzet ugyanis sokszor csak látszólagos. Még az sem jelent semmit, hogy valaki, három, öt vagy akár tíz éve dolgozik ugyanazon a poszton. Ettől még tekintheti az állapotot átmenetinek, és nem lehetetlen, hogy rendszeresen elgondolkodik azon: váltani kellene. Állítólag a munkavállalók mintegy hetven százaléka fontolgatja az állásváltoztatást, ami nem azt jelenti, hogy menekül a helyéről, de legalább időnként elolvasgat álláshirdetéseket, talán még fel is hív egy-két vállalatot. Hiszen tökéletes munkakör nincs, mindig lehet jobbról és jobbról illúziókat szövögetni.
Az efféle attitűd akkor kezd kockázatossá válni, ha valaki kapkodni kezd. Szíre-szóra felmond anélkül, hogy bebiztosítaná magát. Folyton más és más érdekli, nem tud megnyugodni. Ez az egyik véglet, nevezhetjük "költöző madárnak", a másik póluson pedig a "kötődő" típus található. Ő még akkor sem mozdul, ha méltatlanok a feltételek. De lássuk, mi jellemzi a három leggyakoribb karrierfigurát!
A teljes cikk elolvasása érdekében kattintson IDE!
Az efféle attitűd akkor kezd kockázatossá válni, ha valaki kapkodni kezd. Szíre-szóra felmond anélkül, hogy bebiztosítaná magát. Folyton más és más érdekli, nem tud megnyugodni. Ez az egyik véglet, nevezhetjük "költöző madárnak", a másik póluson pedig a "kötődő" típus található. Ő még akkor sem mozdul, ha méltatlanok a feltételek. De lássuk, mi jellemzi a három leggyakoribb karrierfigurát!
A teljes cikk elolvasása érdekében kattintson IDE!
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?