A kormány terve mindent átírhat: százezreknek változhat meg az adózása
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMintegy 300-350 ezer vállalkozót érinthet a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) 2027-re tervezett kibővítése, a GKI Gazdaságkutató Zrt. azzal számol, hogy 250-270 ezer kisadózó térhet át az adózási formára.
A GKI a pénteken publikált, az MTI-hez eljuttatott legfrissebb elemzésében felidézte, hogy a kormány 2027-től visszaállítaná a kata széleskörű elérhetőségét. A tervek szerint az adózási forma továbbra is egyszerű és alacsony adminisztrációs terhet jelentene a mikrovállalkozások és önfoglalkoztatók számára, biztosítaná a cégeknek történő számlázás lehetőségét, ugyanakkor garanciákat is tartalmazna a bújtatott foglalkoztatás kizárására.
Mint írták, a kata 2013-as bevezetését követően gyorsan az egyik legnépszerűbb vállalkozói adózási formává vált egyszerűsége miatt. A főállású vállalkozók havi 50 ezer forint megfizetésével, minimális adminisztrációval teljesíthették teljes adó- és járulékkötelezettségüket. Az Orbán-kormány a 2022-es szigorítást azzal indokolta, hogy a rendszert tömegesen alkalmazták bújtatott foglalkoztatásra, ezzel váltva ki a munkáltatói járulékterheket. Az adóhivatal későbbi vizsgálata azonban 2013 és 2022 között mindössze 9 milliárd forint adókülönbözetet állapított meg visszaélés miatt - tették hozzá.
A kata-adózást fénykorában mintegy 444 ezer vállalkozó választotta, ami éves szinten közel 200 milliárd forint bevételt hozott a költségvetésnek.
A szigorítás után 145 ezerre csökkent a számuk, mintegy 35 ezer vállalkozás megszűnt, és 264 ezer vállalkozó más adózási formára, elsősorban átalányadózásra tért át.
A GKI szerint az új szabályozás sikerét alapvetően a még nem ismert részletszabályok határozzák majd meg. Különösen fontos lesz a havi tételes adó összege, a bevételi korlát, valamint az, hogy milyen korlátozások vonatkoznak az egyetlen megbízótól származó bevételek arányára, ezek a feltételek döntik majd el, hogy hányan választják ismét ezt az adónemet.
Az elemzés arra is felhívta a figyelmet, hogy
a vállalatok foglalkoztatási gyakorlata ismét alkalmazkodhat az új szabályokhoz, amennyiben azok nem tartalmaznak kellően erős garanciákat a visszaélések elleni fellépésre.
A 2022-es szigorítás előtt a kata vállalati alkalmazása leginkább a logisztikai, a kereskedelmi és a gyártószektorban volt a leggyakoribb.
A GKI elemzésében kitértek arra is, hogy amennyiben a munkaviszonyok egy része katás szerződéssé alakul, az a munkaerőpiaci statisztikákat is torzíthatja, miközben a tényleges munkavégzés volumene nem változik.
Az új szabályozás egyszerre lehet hatással a vállalkozói szektorra, a munkaerőpiacra és a költségvetési bevételekre a gazdaságkutató szerint.
A végleges jogszabálytervezet 2026-2027 fordulóján várható a GKI szerint.
Fotó: AI-generált illusztráció
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?