A közép-európai cégek többsége növeli kutatás-fejlesztési kiadásait
A közép-európai cégek többsége növeli kutatás-fejlesztési (k+f) kiadásait, ugyanakkor nagyobb támogatást várnának el a kormányzatoktól. A legtöbb vállalkozás számára azoknak a k+f tevékenységeknek a beazonosítása jelenti a legnagyobb kihívást, amelyekhez támogatások, illetve adókedvezmények vehetők igénybe - írja az MTI.
A vállalkozások harmada szerint nehéz pontosan azonosítani azokat a k+f tevékenységeket, amelyekhez támogatások, illetve adókedvezmények vehetők igénybe. Hasonlóan magas azon cégek aránya, amelyek ezekkel kapcsolatban a szabályozás nehézségeire és bonyolultságára panaszkodnak. Ebben a vonatkozásban ugyanakkor javult a helyzet, mivel 2016-ban még a vállalkozások 31 százaléka emelte ki ezt a problémát. A gyakran említett kihívások közé tartozik még a költségek kiszámítása és elszámolása (23 százalék), míg a k+f tevékenységgel kapcsolatos kiadások nyilvántartását a megkérdezettek tizede tartja komoly problémának.
A kutatás arra is rámutatott, hogy a közép-európai cégek egy része nem foglalkozik érdemben a szellemi tulajdon védelmével. A megkérdezett vállalatok mindössze 67 százalékánál van titoktartási szabályzat, márkajelzéssel 47, míg szabadalmi védelemmel 44 százalékuk óvja szellemi tulajdonát, azonban 12 százalékuk semmilyen intézkedést nem tesz a szellemi tulajdon védelmében.
Márkus Csaba, a Deloitte k+f és állami támogatásokért felelős közép-európai vezetője a közleményben leszögezte: az olcsó munkaerőre építő üzleti modellek ideje lejárt. A közép-európai országok többségében - köztük Magyarországon - még az elsődlegesen belső piacokra fókuszáló vállalkozások is felismerték, hogy a hasznosítható kutatás-fejlesztés és innováció a fenntartható növekedés egyik lényegi eleme.
A kutatás során a közép-európai régió kilenc országában (Csehország, Észtország, Horvátország, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Románia, Szlovákia és Szlovénia) 329 vállalkozás képviselőit kérdezték meg.
MTI
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk
- Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő? 1 hete
- A digitális zsákutca felé sodródnak a magyar KKV-k? 2 hete
- Vége a hároméves GYES-nek? Beszállnak a férfiak? 2 hete
- Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés 2 hete
- Cafeteria-kutatás: a dolgozók harmada már lakhatási támogatást kérne 2 hete
- Felmérés: a magyar női vállalkozók és vezetők túlterheltek 2 hete
- Több mint 30 éve mentik a gyermekek jövőjét – így működik a Szülők Fóruma Egyesület 3 hete
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 3 hete
- NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort 3 hete
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 4 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?